Az SDT (Sunnydale-i Démon Televízió) és a CSAP (Csalagút a Pokolba) nevű adók nagy versenyben voltak egymással. A nézettségszám növekedése érdekében minden eszközt bevetettek. Így kerültek műsorra a valóságshowk. A CSAP egy Pokoli valóság című műsort kezdett el reklámozni. Bárki jelentkezhet rá, legyen az ember, démon, vámpír vagy akármi más. A házban 12-en költözhetnek be, de csak egy nyerhet. A nyeremények: egy utazás, ahol a nyertes választja ki az úti célt; egy kényelmes kripta a Hollywood közeli temetőben, és fajhoz illő anyagi szolgáltatás (pénz, macska, vér) egy éven keresztül.

 Egy hónapig ment a Pokoli valóság reklámja. A kihirdetett jelentkezési időpontban több ezer lény gyűlt össze a TV- csatorna épületében. Volt köztük ember, jó pár vámpír (egy kisebb csoport egymás szemfogainak a nagyságát mérte össze) és démonok minden fajtában. Rögtön a bejárati ajtókon belépve egy nagy helységbe érve várt mindenki rá, hogy a vörös, bőrhuzatos ajtón beszólítsák. A falak mellett ülőhelyeket helyeztek el. A sarkokban szinte trópusi erdő mennyiségű növény volt felhalmozva. Az egyik ilyen saroknál egy lányokból álló csoport üldögélt. Az egyik vastag keretes szemüveget viselt és félénken, néha felnézve, de inkább a cipőorrát mustrálva vette szemügyre a mellette ülő szőkeséget, aki percenként nézte meg az óráját és dühösen dobolt ujjaival a térdén. Velük szembe egy barna hajú, bőrkabátos lány kacér mosollyal nézegette a mellettük elhaladó férfiakat, miközben rágózott. Az egyik nagyobb húsevő virág mellett egy derékig érő vörös hajú lány ült, aki gyengéd mosollyal figyelte, szinte simogatta nézésével a körülötte lévőket.

 Egyszer csak két férfi lép oda hozzájuk.

-Elnézést hölgyeim, de…

-Nem akarunk magukkal ebédelni- fojtotta a szőke hajú lány, az ugyancsak szőke hajú férfiba a szót, az ebéd szót erősebb hangsúllyal mondva.

-Oh! Nem, köszönöm, de már ebédeltem. Csak mivel már egy fél órája azt figyeljük a barátommal, hogy maga percenként az óráját nézi, merészeltem megkérdezni öntől, hogy mennyi az idő. A szőkeség már fel akart állni, hogy tettlegesen válaszoljon az enyhén gúnyos hangnemre, de a szemüveges lány az orra alatt elmotyogva közölte a két férfival, hogy fél tizenkettő van. Azok megköszönték és továbbálltak. Ekkor nyílt ki a bőrhuzatos ajtó.

-A 159-es számú jelöltet kérjük, fáradjon a felvételi szobába!- a szőke hajú lány villámgyorsan pattant fel a székéről és távozott a másik helyiségbe.

-Remélem lesz néhány megdönthető férfi abban a rozoga viskóban- próbált beszélgetést kezdeményezni a barna hajú lány-

-Aham- mondta a másik két lány egyszerre.

 Ekkor egy másik lány ült le a szőke helyére. Negédes mosollyal nézett végig a többieken, majd keresztbe tette a lábát, miniszoknyája csak éppen hogy takart valamit. Így ültek csendben, míg a szőkeség ki nem jött.

-Hé 159-eském! Gyere csak ide!- szólt a barna hajú lány, a rágó majdnem kiesett a szájából- Mesélj, mi volt benn?

-Semmi különös. Csak ki kellett töltenem egy tesztet. Azt aztán elolvasták, tettek még fel pár kérdést, majd annyit mondtak, hogy majd levélben értesítenek az eredményről.

 Estére mindenki sorra került és épület kiürült.