Sunnydale már a lábai előtt hevert, egy dombon állt, haját fújta a szél, alakját kiemelte a körülötte fodrozódó kabát. Lassan megvilágította arcát a felkelő Hold kétes fénye. Arca, fekete szeme, hűvös, fölényes mosolya, minden apró porcikája erőt sugárzott. Mindent egybe vetve szép volt. Tudta valamit mondania kellene, mielőtt ezt a várost is belülről teszi tönkre, mint a rák.

-         Szóval ez Sunnydale… Nem is olyan nagy durranás. Csak egy kis porfészek, és ennek kell takarni a pokolszáját. Ha ezt a Mester látna, mondjuk, ezt látta utoljára, az a ribanc, az utolsó vadász megölte. Talán félnem kéne tőle, de csak egy kislány, nemrég jött vissza a halálból.  Buffy Summers halott, és remélem őt már a két kezemmel ölhetem meg. – nem nevetett, szeme baljóslatúan siklott a város apró házain. Arcáról viszont nem tűnt el a mindentudó, elnéző mosoly, mintha egy kisgyerekre nézne, akit meg fog büntetni, mert elvette a tiltott csokit. Ő a város büntetése, egy zseniális gonosz. Nincs az a vadász, boszorka vagy könyvtáros, aki megakadályozza őt tervében. Megölni Buffyt. Lassan elindult, járása leginkább egy ragadozó járására emlékezett, a város halkan szuszogott, és nem is sejtette, milyen veszély vár rá. Csak egyvalaki volt még most is ébren, Buffy irtotta a vámpírokat egy félreeső zugában a temetőnek. Egyszer csak felnézet, valami gonoszat érzett, és a világ ugrott egyet, hányingere volt, mikor egy rémlátomásból ébred tudatára. Willow észrevette, a vadász nincs jól:

-         Mi a baj, Buffy?

-         Semmi, lehet, csak rosszul éreztem. – Xander is bekapcsolódott:

-         Olyan nincs, hogy a vadász valamit rosszul érez, már megtanulhattuk volna, szóval mond el Xander bácsinak mi a baj?

-         Valaki meg akar ölni.

-         Csak ennyi - ironizált Xander – akkor nyugodtan alszom. – Willow viszont sápadt volt:

-         Nem a szokásos gonosz igaz? Csak, mert én is érzem, amióta – itt sóhajtott – amióta újra jó vagyok, érzem a gonoszt.

-         Lehet, hogy mindketten rosszul érezzük… lehet, hogy az időjárás, vagy… - Xander félbe szakította:

-         Vagy egy újabb világvége…

-         Vagy Én – szólt egy halk hang az egyik kripta mögül. Kilépett az említett nő, végigmérte Buffyékat.

-         ÉS ki az a Te? – érdeklődött Buffy, amikor a lány közelebb lépett.

-         A nevem Caligo, vámpír vagyok.

-         Hosszú fekete kabát, sötét tekintet, sápadt bőr, titokzatosság… Ki gondolta volna? – próbálta viccesen megközelíteni a dolgot Buffy

-         Szőke haj, rossz humor, letörött körmök… csak nem a vadászhoz van szerencsém?

-         Szerencse? Majd meglátjuk! – és Buffy támadott, a célpont kecsesen jobbra fordult, és csak egy kicsit taszított a támadóján, amitől ő az egyik fának futott. Xander és Willow rögtön mellette termettek, a boszorkány varázsszavak mormolásába kezdett, Buffy elsikította magát:

-         Ne, Willow, nem szabad! – a vörös lány megijedt és eltűnt az energia,a mit eddig összegyűjtött. Ő is megingott, Caligo felhúzta a szemöldökét:

-         Egy vadász, aki elég gyorsan padlóra kerül. Egy boszorkány, aki nem varázsolhat, és egy loser. – hangjában egy kis cinizmussal még hozzá tette: - Nehéz dolgom lesz.

-         Még találkozunk – állt fel Buffy, a vámpíp elmosolyodott

-         Gondom lesz rá… - és elment, kabátja hosszú ideig úszott utána, majd elnyelte a sötét, Willownak csak akkor tűnt fel, hogy eddig mennyire nézte, mikor már kijutott a látószögéből. Ekkor felocsúdott, és megkérdezte:

-         Ő a gonosz, akit éreztél?

-         Remélem, ha van még, nem biztos, hogy jól jövünk ki…

-         Így sem biztos –jegyezte meg Xander