Végtelen történet 4.
2005.03.10. 07:03
Andrew ismét gyerekes hangján kezdett beszélni…pont úgy mint rég
-Dehogyis én megváltoztam-durcázott
-Hát persze megváltoztál, akkor engedd el a vőlegényem, különben nagyon megbánod- Ordibált Faith
-Faith állj, lehet ,hogy Andrew megint rosszat csinált, elrabolta Robin-t és nekem is elrabolta Spike-ot (Spike hirtelen felkapta a fejét),de azért mégsem kéne rá haragudnunk, hisz még gyerek nem tudja mit csinál
-De..- kezdené a mondatát a „menyasszony”
-Kikérem magamnak! Én nem vagyok gyerekes és soha nem is voltam.
-Ha még egyszer megszólalsz én esküszöm, hogy elvágom a torkod -Üvöltözött Faith, közben a többiek mintha moziba lettek volna. Csak álltak és chipset eszegettek amit útközben vettek az egyik boltba.
A kisfiús legény csak dadogott a nagy harcos dühös szavaira
-Ha-ha-hallga-hallgatok-és jó nagyokat nyelt. Faith egyre jobban szorította Andrew nyakát akarata ellenére majd mikor Andrew kezdett elfehéredni Buffy aggódva felkiáltott…
-Faith ereszd el megfojtod -A fiú lent landolt a földön a barna hajú vadász pedig szörnyülködve nézte tette következményét.
-Jajj ne Úristen, Andrew bocsáss meg ,bocsáss- a kis gonosz levegő után kapkod ,látszik rajta hogy rosszul van..-eközben a csapat többi tagja kiszabadította a két rabot …
(Barta)
Faith persze rögtön Robinhoz szaladt, és hosszú csókkal hozta tudtára, örül, hogy nem történt semmi baja. Buffy nem jutalmazta Spike-ot ilyesmivel, csak annyit tett, hogy megszabadította a köteleitől, és rámosolygott.
- Örülsz, hogy visszakaptad a Spike-odat? – kérdezte erre a megmentett vámpír Buffytól.
- Roppantmód – mondta gúnyosan Buffy, de azért a mosolygást nem hagyta abba.
Miközben a kiszabadítással voltak elfoglalva, Andrewnak sikerült abbahagynia a fuldoklást, és sértetten elsettenkedett.
- Hey, Andrew megszökött! – kiáltotta valamivel később Faith, amikor végre feltűnt neki a fiú hiánya.
- És? Utána akarsz szaladni? – kérdezte jókedvűen Buffy.
- Vámpírokkal paktált le, akár kisfiú akár nem!! – mondta Faith, és karonfogta Robint – de nem most. Ez az én napom. Vagy mondjuk úgy, az én hetem.
- A miénk – javította ki Robin.
- És most hogy itt vagytok - kezdte Willow – segíthetnétek egy kicsit… elvégre ti tudjátok legjobban, hogy mit akartok nászajándékba…
Nem is sejtették, hogy amint elhagyták a temetőt Andrew mellett is elmentek. Ugyanis behúzódott egy közeli, kisebb kriptába, és nem is volt egyedül. Egy magas, feketeruhás férfi állt előtte.
- Szerencsétlen!! Tudtam, hogy nem fog sikerülni. Ott volt a kezeid között!! A nemes vámpír és a Vadászfiú – ilyen és efféle szavakat vágott Andrew-hoz.
- De adj még egy esélyt! Meg tudom csinálni! Csak adj mellém néhány vámpírt!
A férfi a fejét csóválta, végül azt mondta – Rendben van. De ez az utolsó esélyed.
- És ha megcsinálom… betartod a szavad? Hatalmat adsz nekem? – kérdezte félve Andrew.
- Ahogy ígértem – mondta a férfi – amint elkapod őket, és én magam is beteljesedhetek.
(Annie Flower)
|