Spike unottan n�zett k�r�l a kis, bar�ts�gos szob�ban. Tekintete hosszasan elid�z�tt az egym�st�l csup�n f�l m�terre fekv� holttesteken. Egy fi� �s egy n� voltak valaha, de m�r nem mozdulhattak t�bb�. A n� egykor szeretett�l sug�rz�, meleg, barna szeme most �vegesen meredt a semmibe, n�zve valamit, amit m�r nem l�thatott. A kisfi� alig lehetett t�bb nyolc �vesn�l. Kis tenyer�b�l m�g mindig folyt a v�r, nyomak�nt annak, hogy f�lelm�ben mennyire er�sen szor�totta �k�lbe kezeit. �lni akart, ahogyan minden nyolc�ves �lni akar, de szemei csukva pihentek, s m�r soha t�bb� nem ny�lhattak ki. Mindkett�j�k nyak�n ott volt a nyom, hal�luk oka. K�t egyforma, kicsiny harap�snyom.

         Spike �lvezettel nyalta le fogair�l a v�rt, szemeiben nem l�tszott a sajn�lat, vagy az irgalom legkisebb szikr�ja sem. De mi�rt is l�tszott volna? A v�mp�rok nem sajn�lkoznak… �lnek, mert sz�ks�g�k van a v�rre, �s �lnek, mert �lvezik. Mindazon�ltal Spike-nak most kifejezetten rossz kedve volt. �sszeveszett Dru-val. Megint… „Semmi baj nem lenne, ha nem ragaszkodna annyira Angelus-hoz…” De ragaszkodott. Minden mozdulat�ban, minden szav�ban ott bujk�lt Angel. A v�mp�rt gondolataib�l halk neszek z�kkentett�k ki, amik a h�z el�l sz�r�dtek be.

Spike egy mozdulattal a szoba sark�ban termett, amit �rny�k fedett be. Hallotta, ahogy a bej�rati ajt� kiny�lt, majd egy n� l�pett be a szob�ba. Harmincas �veiben j�rhatott, kerek arc�t k�rbevonta s�t�t haja. Szemei kit�gultak, ahogy megl�tta a f�ld�n hever�, halott szeretteit. Nem hitt a szem�nek, nem akart hinni neki. Minden egyes �tkozott cs�t�rt�ki napon �jszak�s volt, s mint mindig ilyenkor, h�ga vigy�zott egyetlen fi�ra. T�rdre rogyott, �s hangos zokog�sban t�rt ki. M�g mindig nem hitte el, amit l�t. Odak�szott valaha �l�nk gyermek�hez, s k�nnyei m�g jobban eleredtek, ahogy hozz��rt a puha, j�ghideg b�rh�z. Teste remegett, v�llai r�zk�dtak a zokog�st�l.

Igaz�n sz�nni val� k�pet ny�jtott, ahogyan egyed�l t�rdelt halott csal�dtagjai mellett, azonban a sarokban �szrev�tlen�l �ll� v�mp�rt nem hatotta meg a jelenet. �s m�gis, valami azt s�gta neki, hogy sosem fogja elfelejteni ezt a pillanatot. Hangtalanul l�pett az asszony m�g�, s mivel j�tszadozni nem volt kedve, egyetlen mozdulattal t�rte el a n� nyak�t…

         A s�t�tbe burkol�z� utc�n egy alak l�pdelt, fekete kab�tj�t meglebbentette a sz�l. Gyors�tott temp�j�n, hogy m�g haza�rjen miel�tt a nap els� sugarai behatolnak a kis, n�ptelen sik�torba. Arca kifejez�stelen maradt, elm�j�b�l azonban nem t�g�tott egy szeretteit sirat� asszony k�pe, s akarta ellen�re agy�ban megfogalmaz�dott egy elt�nni nem hajland� gondolat:

 „�rtem nem lesz, aki s�rjon…”

~ End ~