8.

A nap üvöltve sütött, a két vámpír mélyen bevackolódott a vörös házba, melynek falai most szinte vibrálni, ragyogni, remegni látszottak. Persze egy ember számára, a vámpírnak ilyen látványban sosem lesz része.

- Drusilla! – vetette oda Spike a másik vámpírnak – Amint ma leszáll a nap hozok neked valamit.

- Mit? – kérdezte mosolyogva Dru. Nem úgy tűnt, mintha bármennyire is haragudna Spike-ra. Egy kívülálló semmit sem venne észre, ugyanaz az őrült, elragadó hang szólt most, mint évek óta, csak egyvalaki érezhette meg a fojtott távolságtartást, ami gátat szabott Dru szívének. Spike pedig igenis megérezte, de nem törődött vele. Tudta, hogy még néhány óra, és sikerül kiengesztelnie a lányt.

- Meglátod – mondta kedvesen Spike.

Amikor a nap leáldozott a látóhatár szélén, Spike elindult, és meghagyta Dru-nak, most mindenképpen maradjon itt, örülni fog annak, amit majd nemsokára hoz neki.

Evy könnyes szemekkel nézte végig a naplementét a szobájából. Már teljesen fel volt készülve, csupán az időt várta. Fel volt készülve a harcra, és a halálra.

Karóvetővel a kezében lépett ki a házból, nem is próbálta takarni a fegyvert a járókelők szeme elől. Már mindegy volt, nemsokára minden eldől.

Evy nem is gondolta, hogy milyen hamar.

Alig tett néhány lépést előre, amikor oldalról érkezett a támadás. A karóvető szóhoz sem juthatott, máris kirepült a kezéből, és sérülten csapódott a falnak. A hideg ujjak bilincsként fogták hátra a lány kezét, aki megemelkedett, lába épphogy nem érte a talajt.

- Ez az utolsó lecke – suttogta Spike a fülébe – sose higgy egy vámpírnak.

A vámpír elengedte a lányt, de csupán egy pillanatra, a másodikban Evy tompa fájdalmat érzett a tarkójában, és elsötétült a világ.

Spike csöppet sem boldogan megemelte a lányt, karjai közé vette, és elindult. Evy feje ájultan csuklott hátra, vörös haja selymesen úszott a levegőben. Minden lépéssel újra megsimogatta az őt cipelő halott kart.

Spike Dru-nak kiáltott amint belépett a vörös ajtón.

- Elhoztam neked, hogy megölhesd – kedvese elé lökte az ájult lányt, aki magába rogyott. Egy kis kupac ember.

Dru boldogan nevetett amint hozzáért a vörös hajhoz.

- Add nekem a szívét! – kérte Dru mosolyogva.

- Ha azt akarod, kedvesem – bólintott Spike.

9.

Spike egyedül ébredt.

Csak nemrég köszöntött be az éjszaka, de Dru máris otthagyta őt. Spike dühében kiabálni kezdett a néma szobának.

- Mit a véres poklot akar még??? Megmutattam, hogy őt szeretem a legjobban!

Így hát ezen az éjen egyedül indult vadászatra Spike. Igazán vadászni akart, hosszan keresni a megfelelő áldozatot, becserkészni, csapdába csalni, és kegyetlenül megölni.

Hihetetlenül rossz kedve volt. Sokáig nézte a mászkáló embereket, mintha ismerőst próbálna lelni a lézengők között. Talán Drut.

Végül egy vidám, világos hajú, kékszemű lányt nézett ki magának. Elég volt egy csábos pillanat a leendő áldozatnak, az máris önként sétált a végzetébe. Ezt egy olyan vámpír, aki nem volt ilyen veszettül jóképű nem tudott volna eljátszani, Spike-nak viszont könnyű dolga volt, és ezt jól tudta magáról.

Rövid csókot hintett a lány ajkaira, majd nagyon gyorsan a nyakára vetette magát. Olyan buzgón itta a lány vérét, mint aki hónapok óta éhezik, hiszen csakugyan úgy érezte, már legalább annyira régóta mardossa belülről az éhség.

A földre fektette a holttestet, és ott hagyta az úton, hideg szemei mereven bámultak a csillagokra.

Spike tovább folytatta a vadászatot, még ölni akart, bár éhes már nem volt. Egykedvűen sétálgatott az emberek között, amíg azon kapta magát, már nem is figyeli őket, csak baktat az úton. Az emberek lassan elmaradoztak mellőle, ő pedig egy elhagyatott raktárhelyen találta magát. De nem volt egyedül.

A neszek felé tartott, arra gondolt, talán mégis meggyilkol ma este még valakit.

Belépett a romos épületbe, és azonnal megcsapta az orrát a bűz. Te jó ég, mi lehet ilyen büdös??

Aztán meglátta.

Egy undorító démon volt, hatalmas szarvakkal, amikről csöpögött a bűzös trutyi. A bőre színes és zselés, csillogott rajta a gyér fény.

És Drusillát ölelte.

Spike egy pillanatig döbbenten nézte őket, majd artikulátlanul felüvöltött. A csókolózók szétrebbentek, mint a pillangók, ha szél rezdíti a virágot, amin ülnek.

- Hogy tehetted ezt? – ordította Spike a lánynak – Nézz rá! Én… Mit akarsz még???

- Téged akartalak – mondta Dru.

- Hiszen ott voltam neked!! Nekem semmit sem jelentett Evy. Megöltem érted!

- Nem Evy akiről a szíved énekel…

- Nem, nem! – vágta rá Spike.

- Hanem a Vadász. Mindig rá gondolsz… Őt akarod…

- Hogy mondhatsz ilyet? – kiáltotta kétségbeesve Spike.

Drusilla könnyes szemekkel nézett a vámpírra, félrehajtotta a fejét, úgy mondta ki az ítéletet.

- Legyünk inkább csak barátok.

Spike döbbenten állt, mint aki egyszerűen nem bírja felfogni a dolgot.

Aztán szó nélkül elrohant. Vissza, Sunnydale-be. Már tudta, hogy mi az egyetlen amit akar.

Buffy, a vámpírvadász.

Ezért meghal a ribanc!

Annie Flower