Az apokalipszis iskolájában ültek, az igazgatói iroda berendezése, csak egy-két gyertyával, és egy kaszával lett gazdagabb. Az egyik lány  fegyver fölé hajolt, és lehet utolsó szavait mondta el:

-         Ha bármi történik – de barátnője félbeszakította:

-         Akkor megöllek, de nem fog! – és őszintén hitt is ebben

-         Remélem – majd elmormolta a varázsszavakat és haja kifehéredett. Az alaksorban álló rettegő kislányok olyan erőből kaptak, milyet eddig csak kevesen ismerhettek meg. Az irodában ülő Kennedy is érezte, ahogy teste megtelik hatalommal, érzékszervei hirtelen kiszélesedtek, elkapta a kaszát amit Willow nyújtott felé. Homlokon csókolta és elfutott, Willow az oldalára dőlt, majd hirtelen rosszul lett, rengeteg rettegés bukott fel belőle, lefutott előtte egy életnyi szenvedés. Mikor Oz elhagyta, Joyce, Buffy, Tara halála, mikor embert ölt. Érezte keze ökölbe szorul, a kín bárkit megbénított volna, őt megváltoztatta, haja befeketült, arcára ki ültek a rettegett erek. Hívta őt saját ereje és a gonosz, elmosolyodott és megszólalt:

-         Meghaltok! – lassan siklott a levegőben az iskola alatti barlangrendszer felé. Elgondolkozott, miért is hagyta abba legutóbb a tervét? Talán, mert legyengült, mindenki azt hitte, Xander állította meg, pedig nem, az csak a kislány gyengesége…

-         Megállíthatatlan vagyok! – beért csigalépcsőn vezetett útja a szörnyű pokolig, ami neki most életet adott.

-         Willow menj vissza! Te már eleget tettél! – kiáltotta Buffy mikor meglátta, majd jobban megnézte – Te úristen! Ez lehetetlen, Kennedy meg kellett volna ölnöd! Tudtam, hogy rossz ötlet téged ott hagyni! – a turokhanok is megdermedtek, Willow mindenképpen lenyűgöző látvány volt, főleg most gonoszan. Az első mosolyogva lépett a közelébe, rámutattott és Buffy testébe így szólt:

-         Az én teremtményem, milyen szép. A vadászokat a saját barátjuk és szerelmük öli meg! – Willownak nem tetszett, hogy valaki teremtménynek hívja, ellépett az Első mellől – Tűnj innen, a te utadnak itt vége, nem vagy az Istenem, egy senki vagy, maga a gonosz! – cinikus- Tégy valamit és elhiszem, de nincs tested!

-         Hogy beszélhetsz velem így? – felháborodott a főgonosz

-         Így – egyszerű mozdulattal söpörte el a turokhan csapatokat, most már mindenki őt nézte, az első eltűnt…Buffy előre lépett:

-         Én tudtam, nem lehettél újra rossz! – Willow a nyakánál fogva felemelte és a fülébe suttogott:

-         Ne légy ebben ennyire biztos! - és bedobta a vadászkák közé, a falak megereszkedtek, nem maradhattak ott sokáig…

-         Lehetetlen! Willow, én vagyok az, Kennedy! Nem emlékszel…?

-         Nagyon is emlékszem! Te vetted el tőlem Tara emlékét! Elvettél tőlem mindent, mit szeressek benned? – egy fénycsóvával eldobta őt, a falak egyre rosszabb állapotba voltak. Spike megelégelte:

-         Na jó… Akkor most én osztom a lapokat! Willow itt mindenki szeret, jobb ha visszaváltozol azzá aki voltál, akit megharaptam kis híján annyiszor, úgy dől belőled a gyűlölet, hogy már egy foggal se nyúlnék hozzád! – Willownak csak egy pillantás volt és Spike is repült. A vadászkák hirtelen megrohamozták a felfelé vezető utat senki nem érte el a vezetőjük bőrét a semmi nyúzta le, Buffy tudta ez Will kedvenc kivégzési módszere, elfordította a fejét, a lányok nagyrésze összeesett, és sírt.

-         Ilyenek a jövő nagy vadászai? – gúnyos mosoly kíséretében még három lány vált meg örökre bőrétől – egy kis vértől megijednek?

-         Le fogsz gyengülni! És mi akkor is itt leszünk – kiáltotta Buffy, inkább, hogy a kislányokat meggyőzze, még nincs minden veszve. Odamászott Kennedyhez, míg Willow a kislányok kínzásával volt elfoglalva:

-         Meg kell ölnöd! – szólt Buffy

-         Miért én?

-         Nekem nincs elég erőm – és levette kezét a hasáról, ahonnan szivárgott a vér.

-         Szóval a világ csak rajtam múlik? – Buffy elmosolyodott

-         Erről szól a vadász lét! – Kennedy elfintorodott, felállt és elkiáltotta magát:

-         Willow, beszélnünk kell! Ez nem te vagy, nem az vagy akit megszerettem, nem a kis boszorkány, nem az aki tegnapelőtt este voltál! – a szólított elindult a vadászka felé, ezt kihasználva a többi lány elindult, Willowt nem érdekelte, tekintetét Kennedy barna szemébe fúrta, majd szája gonosz mosolyra húzódott:

-         Nem, tényleg nem. És tudod még ki nem vagyok? – Kennedy nem állta tovább a tekintetét, lehajtotta a fejét, Will megtaszította, és varázslattal arra kényszeríttette, hogy nézzen a szemébe. – Nem az vagyok akinek meghalnak a barátai, aki hagyja magát piszkálni, akibe a cipőd taposd ha nincs más, aki felett bárki rendelkezhet! És tudni akarod, drágám, ki vagyok? A világ elpusztítója, a gonosz legyőzője, utána újra kezdheti a világ amit egyszer elrontott! Itt kell kezdenem a pokolkapuja mindent elsöpör!

-         És tudni akarod mi nem vagy most? – Buffy tápászkodott föl – a barátom, a legerősebb fegyverem, a bizalmasom, a támaszom, a megmentőm.

-         Életet adtam neked másodszor, ezért kellett elvennem és elvesztenem is egyet. Most békében élnénk világunk, ha nem hozlak vissza… de mint egyszer már elhangzott, a föld visszakövetel Buffy Summers! – Buffy teste megfeszült és lassan elernyedt, Kennedy látta minden elernyedő izmocska fáj neki, szemét már lehunyva várta a halált, majd megkapta, érzete az újdonsült vadász is mekkora fájdalma lehetett, szörnyű, hogy Willow kezétől kell neki is meghalnia, de nem tudott ellene harcolni. A falak hirtelen megereszkedtek, Kennedy rájött, ha ez mind ráborul, akkor Will és itt pusztul, hiába erős boszorkány, ez mégis csak egy hegy! Csak húzni kell az időt! Semmi nem jutott eszébe…inkább a harc mellett döntött. Fejbe rúgta Willowt, aki kivédte, és Kennedy kezét hátracsavarta, ott térdelt előtte, fájt a karja és sajgott a szíve…

-         Mond viszlát! – és Kennedy mellkasának nyomta a kezét, hogy elszívja energiáit, Kennedy észrevett egy kardot alig karnyújtásnyira, ha előbb látja meg talán Buffy is megmenekülhetett volna. Érte nyúlt, olyan gyorsan, hogy a boszorkány se tehetett ellene semmit. A hasához érintette, nem volt képes leszúrni. Willow arca hirtelen megváltozott:

-         Buffy, mit tettem, úristen!

-         Semmi baj!

-         Nem érted, nem tudom irányítani, elkell pusztítanad, Jaj! – és újra gonoszan villogtak szemei – a kislány ki akar törni…

-         Annak a kislánynak üzenem, szeretlek! – majd hasába szúrta pengét, ezzel nem tudta volna megölni, de a barlangfalai megremegtek az üvöltéstől, majd hatalmas dörejjel beszakadtak. Willow körbenézett, Kennedyre mosolygott

-         Igazam volt meghaltok! De nem ilyen egyszerűen – visszaadta testét a „kislánynak”, Kennedy ott térdelt, kezében a karddal, mely markolatig Will hasában állt.

-         Ne! – kiáltott fel

-         DE! Sajnálom! – Willow összeesett, kiszállt belőle a maradék élete is. Kennedynek nem volt ideje sokat gyászolni, a barlang falai rájuk borultak.

Eközben kint Faith megölelte Robint, Dawn térdelt és síratta Buffyt, Xander mellette ült és próbálta vigasztalni. A kisvadászok közül sokan fellélegeztek, Andrew próbálta kitörölni agyából Anya utolsó mosolyát. Mindenkinek volt minek örülni, sírni, de a világ megmenekült! Az ár talán nem is számít…