Sunnydaleben a nap már elindult lefelé, az emberek szállingóztak otthonaikba, senki nem szeretett esténként sétálni itt. Nem mondták ki, de fura dolgok történek, szörnyek, vámpírok, zombik … És volt valami, amiről még nem szerettek beszélni, egy lány a neve Buffy Summers. Most is ott sétált a parkban, barátjával Willow-val.

-         Most komolyan, egész nyáron semmi! Mintha a vámpírok nyaralni mentek volna! – panaszkodott a vadász, mire Will elkezdett kuncogni – Mi van?

-         Semmi, biztos a Hawaii- szigeteken napoznak…

-         Ez nem vicces – de már ő is mosolygott, ugyanis elképzelte, ahogy Angel egy fürdőgatyában, koktéllal a kezében fekszik a napon, majd felugrik és égek felkiáltással a vízbe, veti magát, de Angel gondolatára összeszorult a szíve, fájt neki, hogy elhagyta. – nagyon remélem, most, hogy ősz lesz, végre megjelennek a kicsikéim…

-         Mióta becézed így a pokol teremtményeit?

-         Nem tudom, ez már beteges?

-         Nagyon! – mindketten nevettek, holnap kezdődik az egyetemi élet, koleszba költöznek, jól meglesznek, új barátokat szereznek, szóval a jövő. Most jó volt piszkálódni, beszélgetni, de holnaptól egy új útra lépnek, a neve felnőtt kor!

-         Mi lesz Gilessel? Egész nyáron nem láttam, ő ugye velünk marad az őrződ lesz ezután is?

-         Remélem, Will hasra – a nyomaték kedvéért Buffy lenyomta Willowt, ne legyen útba, majd a támadást indító vámpírt fejbe rúgta, a sötéttől alig látva hol van az, fel se tűnt neki mennyire késő lehet. A vámpír feljajdult, Buffy már a mellkasán ült, majd előrehajolt, és belebámult az arcába:

-         Xander?

-         Szolgálatára… leszállnál rólam?

-         Xander!

-         Igen, de ki ne…

-         Xander.

-         Mond még egyszer… - Buffy kicsit csalódottnak tűnt, bár örült barátjának, miután feltápászkodtak, Will is ott termett:

-         Xander! – és a nyakába ugrott

-         Remek a nevem nem felejtettétek el a hosszú nyár alatt!

-         Annyira hiányoztál, de nem maradtál ki semmiből… - mondta Willow és elengedte végre szegény barátját.

-         DE mikor megérkezek kis híján, kinyírnak, a saját barátaim.

-         Tényleg bocsi, de azt reméltem valami izé vagy!

-         Kedves tőled… Mi volt ez?

-         Micsoda? – nézett körbe Willow

-         Valami zajt hallottam

-         Biztos a szél volt… - vonta meg a vállát a vörös hajú lány.

-         Ne, ha ááá biztos csak a szélt volt, annak a vége Sunnydaleben mindig áááá és nem a jó értelemben… - körözött a fejével ijedten Xander, Buffy hirtelen felkapta a tekintetét.

-         Asszem én tudom mi volt, és a vége biztos egy hatalmas Á lesz.

-         Most hasra – kérdezte kelletlenül Willow, és Xanderrel együtt óvatosan hasra vágták maguk, Buffy kilőtt egy vámpír mellkasának a közepébe, mindketten elestek, de Buffy felugrott, és az élőhalott szívébe szúrt egy karót.

-         Na erről ennyit…

-         Felkelhetünk? – kérdezte Xander

-         Persze – felsegítette barátait, majd elmosolyodott

-         Mi olyan vicces? – nézett rá a srác

-         Visszatértek a kis drágái! – válaszolta Willow

-         Ez beteges – a lányok elnevették magukat

-         Szerintem is, de olyan jó, egy vadász, aki nem vadászik, olyan, mint egy író, aki nem tud írni, bárhogy próbálja, nem jön ihlet, aztán, bumm! na ilyen, nekem ez a vadászat.

-         A nagy visszatérés! – kiáltott fel Willow

-         Olyasmi, remélem, ezzel véglegesen feloldottuk a vámpír zárat!

-         Ennek most örülnöm kéne? – fintorodott el Xander

-         Elég ha én örülök…