3.

Amikor Spike kinyitotta a szemét kócos, szőke hajat látott maga előtt. Az álomtól megrészegülten hozzáért a világos tincsekhez, lassan simogatni kezdte a finom hajszálakat. A keze átvándorolt a lány arcára, és abban a pillanatban Spike rájött, hogy valami nem stimmel. A bőr amihez hozzáért jéghideg volt. Spike felült, és rájött, hogy a halott nő fejét simogatta. Idegesen letaszította a földre a holttestet.

Drusilla egykedvűen ült az ajtóban, világospiros, párnázott széken. Egy rózsát tartott a kezében, a karját simogatta a finom szirmokkal.

- Nem igazi virág – mondta szomorúan Dru.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Spike, a ruháit keresgélve.

- Hamis, hazugság… Látod? – Dru megpróbálta kitépni az egyik szirmát, de az nem vált le.

- Igen szívem, művirág – jelentette ki türelmetlenül Spike.

Drusilla idegesen sírni kezdett.

- Ne sírj kedvesem – sietett Spike a lányhoz – Van a kertben elég igazi… szedek neked, jó lesz? – mosolygott a vámpír.

- Te is hazudsz nekem – folytatta Dru.

- Miről beszélsz? – kérdezte Spike.

- Mondd, kiről énekel a szíved?

- Nem énekel az semmiről – mondta dühösen Spike, és kivonult kertbe.

Hozott egy szál rózsát a kedvesének, de az nem örült neki, sértetten megtépte a vörös szirmokat.

Spike megvonta a vállát és sóhajtott egyet. Nem könnyű az őrültekkel.

A két vámpír elindult az éjszakában, hogy csillapítsák éhségüket. Egy kicsi szórakozóhelyre tértek be, kicsi tánctér, néhány apró asztal, részegekkel.

- Ezek nem fognak menekülni – állapította meg lemondóan Spike.

De Drusillának tetszett a hely, már ki is szemelt magának valakit, és nemsokára kicsábította magával a bárból. Spike kedvetlenül nézte őket a mellékutcában, ahol Dru játszott a fiatalemberrel, majd amikor megunta, nekiállt és inni kezdte a vérét.

Azonban valaki hirtelen megzavarta őket, és nem Spike volt az.

Egy fiatal, göndör vöröshajú lány mért egy nagyobb ütést Dru fejére, aki ettől rögtön hátratántorodott, és ráadásul kapott még egy rúgást a gyomrába is. Éppen eléggé fájt neki ahhoz, hogy a földön maradjon tőle. A lány az áldozathoz rohant, de annak már mindegy volt. Gyorsan megfordult, hogy újra Dru-ra vesse magát, de erre már nem volt alkalma. Spike ott állt pontosan az orra előtt, és kifordította a kezéből a karót. De a lány nem hagyta magát, gondolkozás nélkül tökönrúgta a vámpírt. Az a földre görnyedt, a lány pedig Dru mögé ugrott, egy újabb karóval, amit a kabátja alól ’varázsolt’ elő. Pontosan Dru szívéhez illesztette a karót, hogy elég legyen a porlasztásához egy mozdulat. A vámpírlány ijedten állt, úgy döntött, inkább nem mozdul meg.

Spike közben felállt és leplezett aggódással nézett Dru felé.

A lány feszülten, de némi győzelmi mosollyal az arcán szólalt meg.

- Na ez hogy tetszik, vámpír?

- Én nem vagyok oda érte – jelentette ki Dru, majd sikított egy aprót amikor a fogvatartója megsebezte a bőrét a karóval.

- Véres Pokol! Nyugalom kislány! – így Spike.

- Nem vagyok kislány – mondta sértetten a vöröshajú lány – Evy Black vagyok. És jobb lesz ha vigyázol arra mit mondasz, amíg velem van a barátnőd!

Erre Dru egyszerű mozdulattal hátrarúgott, Evy pedig repült vagy három métert. Mire feltápászkodott, már Spike karmai között volt, önszántából mozdulni sem tudott. Spike a nyakába eresztette a fogait, de épphogycsak megízlelte a vérét.

- Egyes szabály… - suttogta a lánynak Spike – ölj, amíg tudsz!

Majd éppen ellentmondva szavainak eltaszította magától a lányt. Az gyorsan felpattant, és szaladni kezdett az ellenkező irányba, ahogy csak a lába bírta.

Spike nem indult utána, csak nézte, ahogy eltűnik a kanyarban.

- Most miért engedted, hogy elszaladjon? – kérdezte értetlenül Dru.

- Jó játék lesz későbbre – mosolygott Spike azt a pontot nézve, ahol a lány eltűnt.

4.

Spike boldogan újságolta az unatkozó Dru-nak:

- Tudom, hol lakik.

Drusilla egy cseppet sem lett feldobva a hírtől.

- Miért nem ölöd meg azt a lányt? – kérdezte megvetően Spike-tól.

- Most mi bajod van? – gurult dühbe a vámpír – Azt hittem örülni fogsz, hogy találtam valakit akivel játszhatsz.

- Nem akarok játszani vele – mondta szomorúan Dru – veled akarok játszani.

- Velem is játszhatsz – mosolygott Spike.

- Menj el hozzá, és öld meg! – mondta parancsolóan Dru.

- Hjaj – sóhajtott Spike – Épp hozzá indultam.

- De nem azért, hogy megöld – jelentette ki.

- Meg fogom ölni. Nemsokára.

Spike otthagyta egyedül a békétlenkedő Dru-t, és gonosz tervvel elindult Evy háza felé. Nem is élt olyan messze a vámpírok vérvörös házától – talán ismerte is az előző tulajt. Kicsi, aranyos helyen lakott, Spike ehhez hasonlóan aranyosan mosolyogva becsöngetett. Egy idősebb nő nyitott ajtót.

- Jó estét! – köszönt illedelmesen Spike – Evy-hez jöttem.

- Te vagy Frank, nem igaz? – kérdezte kedvesen – Nagyon korán jöttél, Evy még nincs is itthon. De fáradj be, nemsokára hazaér. Addig kérsz esetlen inni valamit?

- Inni? Igen, kérek – vigyorgott Spike, és belépett a házba.

Evy fél órára rá érkezett haza. Jókedvűen nyitotta ki az ajtót, és már kiabált is a szüleinek.

- Sziasztok, megjöttem!

Semmi válasz. A lány rosszat sejtve akasztotta fel a kabátját, és kisétált az előszobából.

Alighogy belépett a nappaliba a kabát lecsúszott a fogasról és tompa puffanással landolt a földön.

Evy rémült sikolyt hallatott. Először az anyukájához rohant oda, és a kezébe vette a nő hideg csuklóját. Már régen nem lüktetett a vére odabent. Az édesapja is üveges szemekkel nézett a plafon felé, a vér még épphogycsak megalvadt a két apró sebe körül.

A lány elhúzódott az üres holttestektől, behúzta magát a sarokba, és sírni kezdett. Fájdalmasan hintáztatta a testét, mintha újra a szülei karjaiban lenne, mintha ők ölelnék a régi estéken, amikor nem tudott elaludni, és ők vele virrasztottak…

- Légy optimista – kiáltotta neki Spike az ablakból – Legalább testvéred nem volt.

Evy felnézett az ablakkeretbe kapaszkodó vámpírra, de nem volt ereje megmozdulni.

- Elárultad a neved – folytatta Spike - Kettes lecke: sose beszélj feleslegesen!

Ezzel kiugrott az ablakon és eltűnt a csillagtalan éjszakában.

Alaktalan, hatalmasodó bosszúvágyat hagyva maga után.