Én vagyok

Buffy megígérte Dawn-nak hogy megmutatja neki a világot. Azt a világot is, amelyikben a Vadásznak annyit kötelessége tartózkodni. Az éjszakát.

Szombat éjjel volt amikor izgatottan útnak indultak. Csak a két testvér. A temetőbe tartottak, remélve, hogy összefutnak egy újonc vámpírral. Buffy tanítani akarta a húgát, elvégre amióta csak az eszét tudja vámpírok között él, de még soha nem magyarázott neki direktbe róluk. Úgy érezte, mostmár igazán eljött az ideje.

Szerencséjük volt, egy vámpír éppen akkor bújt ki a sírból, amikor odaértek. Dawn nagyon idegesen nézte az ég felé meredező halott kezet.

- Hey, mostmár tudod mit kell tenned – mondta a Vadász mosolyogva Dawn-nak, és odadobta neki a karót, amit a fiatal lány majdnem el is ejtett ijedtében.

- Ne félj, itt vagyok – nyugtatta Buffy.

- Nem félek – jelentette ki Dawn, megrögzötten bámulva a kibújó vámpírt.

Az meglehetősen gyorsan kikerült a föld alól, és rögtön megtámadta a hozzá legközelebb lévő embert, természetesen Dawnt. Mit sem törődött azzal, hogy a lány gyilkos fegyvert szorongat a kezében.

Dawn elkerülte az első ütést, és ügyetlen mozdulattal megkísérelte megrúgni a vámpírt, de az elkapta a lábát, így Dawn került a földre. De csak egy másodpercre, a következőben már újra talpon volt, és vámpír felé ugrott. Közben jól hallotta, hogy a nővére miféle tanácsokat osztogat neki a háttérből. A vámpír kikerülte a következő támadást is, és megint Dawn került a földre, a feje az egyik sírkőbe puffant, a karó pedig messzire gurult. A vámpír már ott is volt, és a védtelen Dawn-ra ugrott. De csupán egy mozdulatot engedhetett meg magának, ugyanis a Vadász ott termett, és karót csapott a szívébe. Szürke por hullott Dawn testére.

Egy pillanatra mintha megállt volna az idő, befagyott a levegő, Buffy megtorpant és rémült szemekkel nézett maga elé.

Dawn nem mozdult, ugyanabban a pózban feküdt a sírkő mellett, szemei félig nyitva, feje oldalra hullott.

El volt törve a nyaka.

- Dawn! – sikított fájdalmasan Buffy, és a húga mellé térdelt, maga felé fordítva a fejét. Dawn a semmibe bámult.

Ott, a földön fekve karjai közé vette Dawnt, és ölelte a meleg testét. Olyan természetesnek tűnt, az nem lehet, hogy már ne éljen! Nem szabadott volna kihozni őt ide… túl veszélyes neki, ő csak egy kislány… Buffynak pedig az a feladata, hogy megvédje őt, és nem az, hogy a halálba vigye. A halálba vitte… Te jó Isten!

Buffy könnyei megeredtek, hosszan folytak végig az arcán, miközben szeretettel ringatta a holttestet. Úgy szorította magához, mintha ezzel maradásra bírhatná a fiatal lelket. Fejét a lány mellkasára ejtette, hosszú szőke haja vékony takaróként fedte a testet.

És akkor történt valami.

Buffy hirtelen összecsuklott, könnyes szemeit nagyra nyitotta, és rájött, hogy a levegőt szorítja. Karjai között lágyan tekergőzött valami csillogó, ezerszínű fény, úgy ölelte körbe, mint a reggel első napsugara. Meleg, áttetsző, és olyan finom volt, mint az élet maga.

Aztán megmozdult, felemelkedett, kitekerődzött Buffy kezei közül, és szétterjedt, kellemes fényt árasztva, mintha a temetőre ráköszöntött volna a hajnal. Buffy felpattant, és csodálkozva meredt a különös jelenségre, ami Dawn-ból lett, és valahogy furcsán megnyugtatta, felmelegítette a látvány.

A kedves fény elindult, lassan szétterjedt a talaj mentén, befedve a zöld füvet, és a sírok mentén titokban kibukkanó apró virágokat, akik ki tudja milyen véletlen folytán dugták ki éppen itt a fejüket.

Végül a fény összesűrűsödött, egy apró tért foglalt el magának a hatalmas temetőben, és még mindig végtelen barátságot, szeretet sugárzott magából. Mintha ő lett volna maga a szeretet. Lassan alakot öltött, a szem számára elhalványult a fény, és hús-vér test állt a helyén.

Dawn volt az, hihetetlenül kedvesen mosolyogva.

Buffy ezúttal az örömtől sírva ugrott Dawn-hoz, és magához ölelte a kislány.

- Annyira szeretlek – suttogta neki.

- Én is szeretlek – válaszolt Dawn, aki csukott szemekkel ölelte a nővérét.

Hosszú percekig csak álltak ott, szeretettel övezve, és ölelték egymást. Végül Buffy törte meg a csendet, értetlen hanggal.

- Mi… mi történt? Azt hittem, hogy… - Buffy féltőn nézett a testvérére.

- Meghaltam? – fejezte be Dawn – Nem haltam meg… Én vagyok a Kulcs, emlékszel? Nem lehet elpusztítani… mostmár tudom ki is vagyok valójában – Dawn áhítatosan nézett a nővérére.

Buffy kérdőn tekintett vissza Dawn-ra.

- Dawn Summers vagyok, és senki más – mosolygott a lány, és újra megölelte a nővérét.