Varázsleckék 12.-Újra

Faith azóta az este óta nem próbált lábra állni, de a tolószékbe sem ült
bele. Nem evett és senkivel nem beszélt, egykedvűen feküdt az ágyán
és bámult a nagy semmibe. Haja kócosan keretezte arcát, mozdulatlan
tekintete félelmetes volt. Félelmetesen semmilyen, kialudt benne a tűz.
Buffy-ék hosszú tanácskozást folytattak arról, mi lenne a legjobb Faith
számára. Orvos szóba sem jöhetett a lány abszolút passzivitása miatt
és bármilyen hegyi beszéd falra hányt borsónak számított, így aztán az
egyetlen lehetőség a kutatás maradt. Giles Willow-val az oldalán az
egész varázsbolt könyvtárát átlapozta megoldás után kutatva, hátha
fellelnek valamilyen démon-nedvet vagy varázsfüvet, amiből gyógy
főzetet lehetne készíteni. Persze ahogy már az elején is gondolták, az
ég-világon semmit sem találtak.
Giles és Willow egy délután a varázsboltban ült az utolsó
legeldugottabb könyveket lapozgatva.
-Willow, mit gondolsz, ha Dawn-nal együtt megpróbálnátok...?
-Nem tudom, Giles, én...nekem is eszembe jutott, de ez már...azt se
tudom, hogy állnék neki, és ha még én se tudom, akkor Dawn honnan
tudná? Félek, hogy elrontok valamit, ez most nem játék...
-Akkor Faith soha többet nem áll lábra. -jelentette kis Giles, majd
szemüvegét levéve lassan törölgetni kezdte azt.
Ekkor Dawn rontott be az ajtón egy könyvvel hadonászva.
-Megtaláltam! Meg van a megoldás! -s gyorsan Willow mellé ülve az
asztalra dobta könyvét.
-Anatómia? -kérdezte Will a címet elolvasva- Dawn ,értem mire
gondolsz, de...
-Nincs más megoldás, meg kell próbálnunk. Willow, a föld legnagyobb
boszorkánya vagy. Buffy testéből egy golyót operáltál ki másodpercek
alatt, ez semmiség ahhoz képest.
-Dawn! Nem vagyok a legnagyobb boszorkány...az...az a gonosz Willow,
nekem nincs kedvem még egyszer világot rengetni...Amit akkor tettem,
az...
-Arra képes vagy most is, és ketten leszünk, kettőnk erejével menni fog.
Figyelj, ha...-kezdte Dawn.
-Tudom. De ahhoz az egyikünknek megint Faith-be kell "bújnia", hogy
tudjuk, minden rendben megy.-mondta Will közbevágva.
-Látod, már fél mondatokból is megértjük egymást. -mosolygott Dawn-
Neked kell gyógyítanod, tehát enyém a másik feladat. Képes vagyok rá,
tudom.
Mielőtt Willow tiltakozhatott volna, Giles magához ölelte Dawn-t, s
halkan kijelentette: Büszke vagyok rád.
Aznap délután mind összegyűltek Faith szobájában, a lány mit sem
törődve velük bámulta a plafont, arra sem reagált, hogy Willow
valamilyen port szórt szemeire, amitől lassan öntudatlan állapotban
zuhant.
A kis csapat kört formált Willow és Dawn körül, mindenki  gyertyát
tartott kezében, Faith a kör közepén feküdt. Lassan mormolni kezdték a
bűvös szavakat. A szobán hideg levegő fújt végig, s Dawn szemei
hirtelen lecsukódtak és elterült Faith mellett. Will egyik kezével Dawn
kezét fogta, másik tenyerét óvatosan húzta végig Faith jobb, majd bal
lábán is. Élesen koncentrált, meg kellett éreznie, hol van a törés és
hogy pontosan hol kell gyógyítania, Dawn segítette, a többiek számára
láthatatlan módon jelezte, hogy hol vannak a kritikus pontok, majd
Willow nekilátott.
Késő éjszaka volt, mikor Will kimerülten eresztette el Dawn kezét és az
odalépő Xander karjaiba esett.
-Azt hiszem...többet nem tehetünk. Dawnt ébresszétek fel, Faith-
t...Faith-t hagyjátok aludni reggelig.
Eldöntötték, hogy mindenki lefekszik aludni, már nincs több tennivalójuk,
ám valahogy nem akaródzott menni. Faith-t az ágyra fektették, ők pedig
egymás karjaiban aludtak el.
Az ébredező nap első sugarai bevilágítottak a szobába, Faith szeme
felnyílt. Maga körül látta az alvó társaságot, és érezte, valami történt
vele. Anélkül ,hogy habozott volna, felült az ágyán és lassan lábra állt.
Teljes biztonsággal tett két lépést, majd visszaült az ágyára. Egy
könnycsepp gördült le az arcán, majd visszafeküdt az ágyra.
A barátai. Az ő barátai. Visszaadták az életét. Otthon van, aludhat
nyugodtan.