Kalóz szerelem

-Ne!Ne!-kiabált kétségbeesetten Lady Anne Buffy. Karjai szorosan
hozzá voltak kötözve a hajó egy oszlopához, bőrét véresre dörzsölte a
durva kötél. Sárga szoknyája lebegett a tengeri szélben, arany haja
kibomlott a hajtűk fogságából. Arcát piszkos kezű kalózok fogdosták,
ám egyszer csak megjelent a fedélzeten a vezér, minden tengerek
rettegett kalóza, Véres William.
A férfi közép magas volt, szőke haja miatt sokat csúfolódtak rajta, ám
csak addig, amíg szembe nem kerültek vele. Véres William-től ugyanis
mindenki félt, mindenkinél gyorsabban forgatta a kardot, és
szélsebesen mozgott a tengeri csaták hevében.
Ahogy a fedélzetre lépett, a durván röhögő kalózok elugráltak a lánytól,
és hirtelen csend támadt.
-Nem megmondtam, hogy ez az én babám? -odalépett a lányhoz, és
nyakán, majd keblein végig húzta tenyerét, amire a lány elfordította
fejét ,és undorodó hangon szólalt meg.
-Hagyj békén, te mocskos disznó!
Ekkor a férfi a lány állát megszorítva kényszerítette, hogy a szemébe
nézzen.
-Itt én parancsolok, és bizony isten estére az enyém leszel.
A lány elrántotta fejét, majd halkan hozzá tette: Azt még meglátjuk.
Ekkor az árbocon egy kosárból figyelő kalóz lekiáltott a kapitánynak.
-Hajó! Öt óránál délre.
Véres William kirántva kardját magára fordította a többiek figyelmét.
-Ahogy terveztük, lassan közeledünk a Maria Luciához, gyengébbek
kedvéért ahhoz a hajóhoz-ezt az egyik félkegyelmű ,piszkos képű
emberére nézve fűzte hozzá-ha közvetlen közelbe értünk, szokás
szerint átmegyünk rá, nem lesz gond a leszerelésükkel, pár matróz és
az a vén kapitány van csak rajta. A kincseket a krumplis zsákokba
rejtették, tehát azokat kell átpakolnunk. Tudjátok, mit, megkönnyítem a
dolgotokat, én elintézek mindent a fedélzeten, ti csak találjátok meg a
kincset.
Hamarosan a két hajó találkozott. A hogy William kapitány előre
megmondta, nem volt ellenkezés, hiszen kalózokkal senki nem akar
ujjat húzni. Az emberek lassan lementek a kabinokba megkeresni az
eldugott kincseket, William pedig a kapitány keresésére indult. Az
öregember ,ahogy a többieknek leírta, vastag ruhákba burkolózva
álldogált a hajó orránál, hatalmas kalapja eltakarta arcát.
William kardját gondolkodás nélkül lendítette a férfi felé, ám az azon
nyomban kivédte csapását és már támadt is. Lendületes mozdulatai
közepette kalapja földre esett, hátáról hirtelen lehajította ráterített
pokrócokat, hosszú hullámos barna haja vadul lebegett a szélben.Az
öregember a kalapja és ráaggatott ruhadarabjai nélkül egzotikus
szépségű párduc testű nővé vált. William egy cseppet sem lepődött
meg, kardjaik éles hangon csattogtak a küzdelem hevében, majd
egyszercsak minden átmenet nélkül abbahagyták, a titokzatos
nő,leszaladt a hajó belsejébe,és bezárta a felfelé vezető ajtót,így
William emberei bennragadtak.
-Ezt még behajtom rajtad William. -mondta a lány a férfit kissé oldalba
lökve.
-Többszörösen is behajthatod. -mosolyodott el William- akkor ahogy
megbeszéltük, meghátráltam és haladéktalanul visszatértem hajómra,
most már valahol a világ másik végén hajózok. Fél napra van
szükségem és soha nem találnak rám...öhm...ránk. Faith, köszönettel
tartozom. Tudtam, hogy te vagy az egyetlen ,akire számíthatok.
-Jól van, majd megbeszéljük, ha összefutunk a Kamos-szigeteken,
ezeket hol dobjam ki? -s a bezárt ajtóra mutatott.
-Az már nem érdekel. Most, most nem érdekel semmi, csak az ,ami a
fedélzeten vár.
A két régi barát hátba veregette egymást ,majd Véres William
visszatért hajójára, mely tervének megfelelően üres volt, illetve nem
teljesen. Amikor a kikötözött lányhoz lépett, az már eloldozta magát, és
karjait a férfi nyaka köré fonva mondta.
-Azt hittem , már soha nem jössz vissza, drága William. Hát sikerült?
Szabadok vagyunk? Megszöktünk mindenkitől, és soha nem találnak
ránk?
-Sikerült drága, drága Lady Anne Buffy, most már csak az én kis Anne-
em. Mindenki azt hiszi, orvul elraboltalak, kikötözve tartalak hajómon,
esetleg eladtalak valami kereskedőnek...az embereim sem tudnak majd
mást mondani, azt látták, hogy meg vagy kötözve és gyűlölsz -ekkor a
lány csuklóját megfogva csókokkal borította azt ,s gyengéden
szorította magához kedvesét. -Hogy kidörzsölte a kezed a kötél,
mondtam ,hogy ne húzzuk meg olyan erősen...a gyönyörű bőröd...
-A kezem begyógyul, most már minden csodálatos, most már örökké
együtt leszünk.Senki nem állhat közénk, se a szüleim, se a nekem
szánt vőlegény.Semmi és senki.
A lenyugvó nap fényében két szerelmes váltott forró csókot, a
szabadság, a szerelem csókját.