Faith
2005.02.02. 06:49
az egyik legszebb írás amit olvastam...
Valami,ami a tiéd
Faith céltalanul kóborolt a városban. Semmit nem érzékelt abból ,ami körülötte zajlott. Útba ejtett egy játszóteret, elnézte egy darabig a futkozó gyerekeket, majd elindult a park felé. Kellemes tavaszi idő volt ,a nap már bontogatta sugarait, lágy szellő fujdogált, Faithnek melege volt, le kellett vetnie pulóverét. Lassan leült egy padra és maga elé bámulva piszkálta nadrágjának bőr övét. Mindennek Robin az oka. Előtte soha nem kötődött senkihez. A férfi megpuhította, ő először rávette, hogy megmutasson magából mindent, mindent, amit egy nő mutathat férfinak. Mindezt észrevétlenül tette, szinte lesimítva a lányról a külvilágnak mutatott álarcot. Francba vele!Előtte nem volt szüksége senkire, msot meg ha egy napig nem látja Robint, belülről az a furcsa érzés noszogatja: "Vedd fel a telefont! Menj át hozzá! Csak egy kicsit, csak hogy tudd, nincs semmi baja." Soha nem értette az ilyen embereket, sőt lenézte őket, puhányok, akiket az érzelmek irányítanak, biztos volt benne, hogy vele ez soha nem történhet meg. Ő erős, van saját akarata, őt nem vehetik le a lábáról pár csinos szóval, ha ő táncolt, áradt belőle a vad érzékiség, és megkaphatott bárkit.És elégedet volt mindennel. De vajon boldog volt? És vajon ami most van, az a boldogság?Erre tudta a választ és tenyerét hasára csúsztatta. Igen, ez az élet, ez a boldogság. Nem tudta hogy történhetett, úgy tudta ,vadászoknak nem lehet gyermekük, talán azért mert Robin is egy vadász fia, vagy mert...de teljesen mindegy, miért és hogy történt...egy apró életet hordott szíve alatt. Pár hete érezte először, hogy valami történik blül...valami ,amit azelőtt még sosem tapasztalt.Ezen a reggelen megvette a gyorstesztet, s biztossá vált, amit egy ideje csak gyanított.Valamiféle melankólia szállta meg, nem tudta, mit tegyen, kihez menjen, de azt tudta, hogy Robinnal közölnie kell.Nem volt a szavak embere, hát hagyott egy cetlit a férfinak,ami eldönt mindent...eldönti mi lesz ezután.Csendesen üldögélt a padon, olyan nyugalommal, mint aki valami nagy dolgot tud, akit már nem izgat semmi, csak arra a hatalmas boldogságra koncentrál. Pulóverét rövid kis fekete pólója alá dugta, nézte domborodó hasát,majd kihúzta a pulóvert, és tenyerét hasára fektette. Lassan emelte fel fejét, mikor Robin mellé lépett. Egy cetlit tartott kezében,amit a padra ejtett, majd nagy tenyerét a lányéra fektette.Gyengéden felsegítette a padról és úgy ölelte magához ,olyan öleléssel,ami elmondott mindent. Egymáshoz bújva andalogva sétáltak ki a parkból. Az üresen hagyott padon egy papírdarabka feküdt, melyen ez az üzenet állt: "Van nálam két dolog,ami a tiéd: a szívem, és a gyermekünk." A lágy tavaszi szellő óvatosan ringatva kapta fel a kis papírt,és pörgette, pörgette a virágillatú levegőben.
|