Rache (BOSSZÚ! Bosszú?)

  2008.06.12. 14:40

A lift ajtaja kinyílt, lassan és óvatosan kilépett a fülkéből, majd körbenézett. Tudta, hogy az épületben sok démonnal és szörnnyel fog találkozni, de ilyen sokra mégsem számított. Ha nem magánemberként érkezett volna ide, akkor most a legrövidebb idő alatt a legtöbb démont ölhette volna meg. De most nem foglalkozott velük. Bosszúra vágyott. Lehajtott fejjel gyorsan leült az első szabad székre, hátradőlt, becsukta a szemét és arra a napra gondolt, amikor először halott erről a cégről és a terveiről.

Feleségével egy veszélyes küldetést teljesítettek; három vérszomjas démont követtek, akiket feladatuk szerint meg kellett találniuk és el kellett pusztítaniuk. A démonok fejvadászok voltak, akik azért, hogy két gonosztevőt elkapjanak, majdnem 30 embert mészároltak le kíméletlenül. A legutolsó vérfürdőjük után éppen egy újabb üzletet akartak kötni, amikor sikerült rajta ütniük a démonok kis csapatán és megsemmisíteniük őket. És most azt a hirdetést tartott a kezében, melyet a démonok a rajtaütéskor éppen el akartak vállalni.

És most már ő is itt volt. Nem a pénz vagy a hírnév hajtotta. Csak bosszút akart. Legálisan.

„A következőt!” – Egy női hang szűrődött ki az iroda nyitva hagyott ajtaján. Mikor látta, hogy senki sem mozdul, lassan felállt, és belépett. – „Foglaljon helyet” – mutatott az iroda közepén lévő üres székre egy jól öltözött fiatal hölgy. – „Tehát Mr. Finn, miért is szeretné Angelust megölni?”

„Bosszút akarok. Ő és a vámpír famíliája elrabolták tőlem azt a nőt, akit szerettem. A legszebb nőt becstelenítették meg, akit valaha is láttam, amikor vértől mocskos kezeikkel hozzáértek. Le akarom vágni azokat a kezeket, melyek hozzáértek, a vámpírokat, akik hozzáértek el akarom porlasztani…” – mondta dühtől szikrázó szemekkel.

„Oh” – nevetett fel gonoszan a nő – „maga tényleg meg akarja ölni a „kedves” vámpírunkat. Sok sikert kívánok Önnek a vadászathoz. Amit feltétlenül tudnia kell. Csak akkor fizetjük ki Önnek a jutalmat, ha kétség nélkül be tudja bizonyítani, hogy tényleg megölte Angelust. Hozzon el nekünk olyan személyes tárgyat, holmit, amitől Angelus soha sem válna meg. Például egy hajtincset, egy ujját vagy a vérét. Megértette a feltételeinket, Mr. Finn?”

„Igen, Hölgyem. Máris készíthetik a pénzt. Egy pár nap és hozom a bizonyítékot. Addig pedig…” – sóhajtott fel Riley, majd felállt és elhagyta a szobát.

 

*****

 

Riley megpróbált olyan halkan mozogni, ahogy csak tudott. Lassan közeledett az öreg, rozsdás ajtóhoz, kinyitotta, majd belépett. Minden csendesnek és nyugodtnak tűnt. Csak egy pillanatig. Villámgyorsan fordult meg a saját tengelye körül, mikor mozgást vett észre a háta mögött.

„Ő nincs itt” – mondta halkan a szőke vámpír mellkasán szorosan összefont karokkal.

„Tudom” – válaszolta Riley és megpróbálta elvesztette önuralmát gyorsan, nagyon gyorsan visszaszerezni. Tudta, hogy az előtte álló vámpír tisztán hallotta gyors szívverését és nehéz légzését. Ha nyerni akart, akkor tiszta fejre volt szüksége. – „Már találkoztam vele.”

„Akkor meg mit keresel itt? Talán az egész kriptát a levegőbe akarod repítni?”

„Nem. Dehogyis. Legutóbb sem a kriptád volt a cél, hanem a tojások és szörnyfiókák, akiket el kellet pusztítanunk, ha Buffy és én életben akartunk maradni.”

„Nem ejtettem volna könnyeket érted” – válaszolta gúnyosan a vámpír.

„Köszönöm” – mormogta Riley.

„Tehát, bökd ki végre, hogy mégis mit keresel itt.”

„Azért kerestelek meg, mert a segítségedre lenne szükségem.”

Először meglepetten, majd hitetlenkedve nézett a szőke vámpír Rileyra. – „Őrültebb vagy, mint ahogy azt gondoltam.”

„Meglehet. De mindenképp meg kell hallgatnod. Fontos.”

„Semmi sem lehet olyan fontos, hogy nekem foglalkoznom kelljen vele. Tünés!” – Spike az ajtóhoz lépett és szélesre tárta. – „Most!”

„Angelusról van szó”

„Mit akarsz tőle?” – csapta be Spike az ajtót.

„Meg akarom őt ölni és arra gondoltam, hogy te biztosan segítenél nekem.”

„Talán igen. Talán nem” – lépett Spike a kripta közepén lévő asztalkához, hogy befejezze félbe maradt vacsoráját. – „Attól függ, hogy mi a terved.”

„A gyengeségét akarom kihasználni.”

„És mi lenne az?” – pillantott Spike kérdőn a katonára.

„Az érzelmeit akarom kihasználni. Csak a gyenge pontját kellett megtalálnom.”

„Nem értem, hogy miről beszélsz” tette le lassan Spike a vacsoráját tartalmazó poharat az asztalra, majd hátralépett, miközben elgondolkodva Rileyt figyelte.

„Dehogynem” – jelent meg egy gonosz vigyor a katona ajkain. – „Ahogy elnézlek” – lépett közelebb a vámpírhoz – „pontosan tudod, hogy mit tervezek.”

„Előbb…. előbb …” – Spike szemeivel kétségbeesetten menekülési lehetőséget keresett – „ezt még jobban át kellene gondolnod. Mit fog Buffy mondani, ha megtudja, hogy mit tettél velem, a kis kedvencével?”

„Mégis ki árulná le neki? Én biztos, hogy nem… neked pedig…” – nevette fel a katona – „nem lesz rá lehetőséged.”

„Hatalmas hibát követsz el” – hátrált tovább Spike, hogy megtartsa Riley és közte lévő távolságot.

„Nem hiszem” – zárta el Riley a menekülni próbáló vámpír útját, amikor az utolsó kétségbeesésében megpróbálta villámgyorsan elérni az ajtót. – „Csak megszabadítom a világot” – ragadta meg durván a vámpírt – „két kegyetlen vámpírtól” – mondta, majd keményen a falhoz nyomta Spikeot.

„Várj…” – Spike védekezően emelte fel kezeit, melyek a következő pillanatban lassan elporladtak. A hajdan volt vámpír meg egyszer utoljára csodálkozó és egyben rettegő szemekkel pillantott az előtte álló emberre, majd lassan egész teste hamuvá porladt.

„Angelus, jövök” – mormogta Riley, miközben kezével a földön kupacba heverő hamut egy kis zsákba söpörte.

 

*****

 

Angel csak erre az egy mondatra tudott gondolni, miközben kocsijával a raktár irányába haladt. Ki küldhette neki ezt az üzenetet? Ki akart vele találkozni? A családja? Neki nem volt családja! Rossz érzés kerítette hatalmába. Már vagy két napja nem érezte jól magát. Nem találta a helyét, nem tudott a feladataira koncentrálni. Gondolatai teremtményei körül forogtak, de nem tudta, hogy miért.

Drusilláról már évek óta nem hallott semmit. Valahol Brazíliában „élt” egy káoszdémonnal. Ilyen híreket terjesztet Spike, a szeretett teremtménye, az ő kedvence. Habár már régóta visszakapta a lelkét, még mindig szeretette legfiatalabb teremtményét. A lelke miatt talán még jobban aggódott érte, mint korábban, de érzelmeit soha sem akarta előtte felfedni. Eddig úgy tudta, hogy Spike Sunnydale-ben lakott. Maga a vadász vigyázott rá. Még ő kérte meg rá valamikori kedvesét – Buffyt, aki teljesítette a késését. De ma, amikor felhívta őt, hogy Spike felől érdeklődjön, azt az információt kapta, hogy eltűnt. Egyszerűen felszívódott.

Leparkolt az autójával, kiszállt és elindult a raktár felé. A barna hajú vámpír lassan belépett, és egy hosszú, fekete bőrkabátot viselő személyt pillantott meg. Beleszagolt a levegőbe. A teremtménye is ott volt, valahol a közelben. És még valaki, akinek a szaga nagyon ismerős volt.

„Spike?” – lépett lassan közelebb. – „Spike, minden rendben?”

„Hello” – fordult meg a bőrkabátot viselő férfi. – „Emlékszel még rám, Angel?”

„Ki maga? És mit keres magán Spike kabátja? Senkinek sem adná oda.”

„Igen, ebben igazad van, de nekem mégis megengedte, hogy viseljem.”

„Ki maga?” – kérdezte újra Angel. – „És hol van Spike?”

„Oh, ő is itt van. Higgy nekem, ő is itt van” – nevette fel gonoszan az ismeretlen.

„Honnét ismerem én magát? Miért olyan ismerős nekem?”

„Ugyanabba a nőbe voltunk szerelmesek. Egyszer. Régen.”

„Riley. Riley Finn” – sziszegte Angel.

„Tehát megismersz még” – jelent meg egy kegyetlen mosoly a katona arcán.

„Mit akarsz tőlem? És hol van Spike?” – Angel egyre dühösebb lett, ami hangján is tisztán hallatszódott.

„Csak egy üzenetet és egy kis ajándékot akarok átadni neked, amit Spike küldött.” – Riley egy fekete kis szövet zacskót húzott elő a zsebéből. – „Nyisd ki”- dobta oda Angelnek.

Angel széthúzta a zsák száját, belenyúlt, de csak hamut talált benne. Először értetlenül nézte az ujjai között átfolyó hamut, majd lassan felemelte a fejét és dühtől szikrázó, sárga vámpírszemekkel a mosolygó katonára nézett. – „Mit tettél?”

„Ajándékként elhoztam neked a teremtményedet. Nem is örülsz neki?”

„Te… te” – dadogta Angel. Egyszerre volt mérges és kétségbeesett. Úgy érezte, mintha halott szívét tépték volna ki a helyéről. Mérhetetlen szomorúságot és fáradságot érzett. Igen, fáradt volt. Már több mint 200 éve élt ezen a világon. Már olyan sokszor szeretett volna véget vetni nyomorúságos létének. Minden nap abban reménykedet, hogy aznap a megváltó halál vár majd rá. De az soha sem találta meg őt. Vagy mégis? Könnyes szemekkel pillantott az előtte álló katonára. – „Mire vársz még?”

„A halálod előtt a legszebb ajándékot akartam adni neked. És ahogy látom sikerült is.”

„Mégis mire vársz még?” – Angel lassan térdre rogyott. Meredten teremtménye hamvait bámulta, majd magához szorította a kis zsákot, benne teremtménye maradványaival. Még egyszer, utoljára a közelében akarta érezni őt. Szüksége volt rá. A létezéséhez szüksége volt Spike-ra. Feltétlenül. De most. Most csak meg akart halni. És boldog volt. Boldog volt, hogy teremtménye ebben a pillanatban mellette lehetett. Boldogság járta át. Testét, lelkét. Még egy pár pillanat és ismét viszontláthatja teremtményét. Egy örökkévalóságig együtt lehetnek. Egy örökkévalóságig.

„Tudtam” – nevetett fel Riley, amikor a térdelő vámpírhoz közeledett, aki becsukott szemekkel a földön térdelt. – „Tudtam, hogy csak a kis kedvencedet kell megölnöm és nem lesz más vágyad csak a halál.” – Lassan a vámpír mögé lépett és felemelte a kezében lévő karót. – „Tudtam.”

 

*****

 

„Kölyök” – szólította egy ismerős hang. Megpróbálta kinyitni a szemeit, de nem tudta, szinte ólomsúlyúak voltak. – „Kölyök, nyisd ki a szemedet. Tudom, hogy hallasz. Teremtődnek mindig engedelmeskedned kell. Jó fiú.”

„Hol vagyok?” – pillantott körbe aggódva.

„Egy raktárban, ahol újjászülettél” – válaszolta a barna hajú vámpír.

„Újjászületni? Mi? Hogyan? De hát ez lehetetlen” – ingatta kétségbeesetten a fejét.

„Nem lehetetlen. Te ölted meg a kedvencemet, tehát itt az ideje, hogy átvedd a helyét, hogy te legyél a következő.”

„Nem! Nem! Nem!” – csóválta fejét. Csak fel kell ébrednie. Csak el kell tűnnie innét, és az egész rémálom szertefoszlik. De egy erős kéz visszatartotta.

„Adok egy jó tanácsot, fiam. Legközelebb, ha Angelt akarod megölni, akkor soha ne játssz Angelus érzelmeivel, Teremtmény!

„Neeeeeeem!”

Riley sikoltásától, mely perceken keresztül visszhangzott a raktárban, az utcán sétáló emberek hátán végig futott a hideg.

 

 

Vége.