Sétálok a sötét utcán,

Egyedül és zaklatottan,

Meghaltál, itt hagytál,

Most már végleg magamra maradtam.

Itt hagytál védtelenül,

Szívem megkínoztad kegyetlenül.

Tudom, te most nem hallhatsz,

De lelkemben igazán, meg sosem halhatsz.

Bár bántottál mélyen,

Emléked örökre megmarad bennem.

Nem tudom, szeretsz-e még?

Több leszel-e valaha egy emlékképnél?

Szerethetlek-e még valaha?

Azt hiszem, erre a válasz: soha.

Gonosszá lettél,

Velem sok rosszat tettél,

De nem haragszom,

Szép emléked elrontani nem akarom.

Szerelem, ez az érzés itt kísért,

Ilyet soha nem érzek már senkiért.

Nélküled fekszem az ágyban,

Eltiportan, szörnyen magányosan.

Emléked tart életben,

De most már sosem fekszel mellettem.

Szerelmedet őrzöm szívemben,

Hisz most már csak ez tart életben.

Ha eszembe jutsz, szemem könny lepi el,

Hiányod belülről éget, emészt fel.

Könnyeim sűrűn potyognak érted,

De most már soha nem ölelhetlek téged.