Spike Carol irodájában töltötte a délutánját, egy korábbi ügyében felmerülő félreértések tisztázásában segédkezett és most éppen őreivel ismét cellája felé tartott. Kezeit, mint az elmúlt hetekben mindig, amikor celláját valamilyen oknál fogva el kellett hagynia, elől megbilincselték.

Spike hirtelen Nina kétségbeesett kiáltására lett figyelmes. – „Engedj el! Te nem vagy az apám! Hogy tehetsz velem ilyet?!”

Nina hangjából Spike tisztán ki tudta venni, hogy lánya zokogott és ettől Spike még idegesebb lett. Szemeivel lányát kereste, feltétlenül segíteni akart neki, de nem szerette volna, ha őrei észreveszik, hogy készül valamire. Megpróbált az utolsó pillanatig nyugodtnak látszani, csak így volt esélye, hogy Nina segítségére siethessen.

A következő pillanatban meglátta Nina-t George kezei között. George Nina karjait szorosan átfogta, és Spike hatalmas megdöbbenésére hevesen rázta Nina-t, aki kétségbeesetten próbált George szorításából kiszabadulni, miközben egyre csak kiabált. – „Engedj el végre! Te nem vagy az apám!”

Spike képtelen volt a látványt tovább elviselni; egy hirtelen mozdulattal fellökte őrzőit, akik egyáltalán nem számítottak a támadásra, és sárgán csillogó vámpírszemekkel és hosszú szemfogaival Nina segítségére sietett. George nem vette észre a feléje rohanó vámpírt, csak akkor, amikor Spike durván megragadta és a falhoz nyomta.

„Hogy merészeled bántani a lányomat?” – ordította Spike és azonnal George nyakába harapott.

George-nak esélye sem volt válaszolni. Szemei először a meglepetéstől, majd az ijedtségtől kerekedtek el, és a növekvő vérveszteségtől egyre gyengébbnek érezte magát.

„Nem!” – kiáltotta Nina, amikor apját eltorzult vámpírarccal észrevette. – „Apa, nem akart …”

Ezek voltak Nina utolsó szavai, melyeket Spike még hallott, mert a következő pillanatban egy hatalmas ütést érzett a tarkóján, és minden elsötétült körülötte.

*****

Spike egy nagyon kicsi cellában tért magához. Érezte, hogy a cella hideg padlóján fekszik, majd észrevette, hogy őrei kezeit hátul összebilincselik, és a bokájára erősített lánchoz erősítik őket. Spike kénytelen volt térdeit szorosan maga alá húzni, mert a rövid lánc, amivel kezeit és bokáit egymáshoz kötötték nagyon rövid volt.

„Térdre!” – hallotta Spike a szigorú utasítást, amit megpróbált teljesíteni, de még túl gyenge volt a korábbi ütéstől, és láncai is akadályozták a mozgásban. Az egyik őr megragadta Spike ruháját és térdelő pozícióba emelte a vámpírt, a másik őr pedig egy nyakörvet rögzített Spike nyakára.

„Előrehajolni!” – jött a következő utasítás és egy másik, szintén rövid lánccal Spike nyakörvét a padlóból kiálló vaskarikához rögzítették. Így Spike nem tudott többé felegyenesedni; csak ebben a félig térdelő – félig guggoló pozícióban maradhatott.

„Nyisd ki a szád, szép nagyra!” – majd a következő pillanatban egy kerek szájpecket nyomtak Spike szájába, amit hátul a tarkójánál szorosan rögzítettek.

Majd Spike hallotta, hogy a háta mögötti cellaajtó őrei mögött becsukódik, és a hirtelen elsötétülő cellában egyedül maradt. Azonnal kipróbálta, hogy béklyóin tudna-e lazítani, de azok szorosan tartották őt az egyre kényelmetlenebbé váló testhelyzetében.

*****

Spike már a második napot töltötte a szűk és sötét cellában, ugyanabban a pozícióban. Egész teste fájt. Ha megpróbált mozdulatlanul maradni, akkor fájdalmai szinte elviselhetetlenek voltak. Ha megpróbált mozogni, akkor kínzó fájdalom hullám száguldott végig megmozdított végtagjain.

Egyre erősödő fájdalmaival időérzékét lassan elveszítette. Az elviselhetetlen fájdalmai miatt a percek óráknak tűntek számára és már nem tudta megmondani, hogy csak két napot, vagy már két hetet töltött el a cellában. Csak abban reménykedhetett, hogy főnöke egyszer úgy dönt, hogy véget vet kínjainak és kiengedi ebből a cellából.

*****

Nina vágtatott be Carol irodájába, és Lili, a titkárnő csak szaladni tudott utána.

„Nem mehetsz be oda!” – kiabálta Lili kétségbeesetten. – „Elnézést, Asszonyom, de olyan gyors volt, nem tudtam feltartóztatni” – szabadkozott.

„Semmi gond, Lili. Kérem, hagyjon minket magunkra. Ülj le, Nina!” – mutatott Carol az egyik székre.

„Nem azért jöttem, hogy leüljek! Én beszélni akarok Önnel! Most azonnal!” – kiabálta Nina felháborodottan.

„Rendben. Miben segíthetek?”

„Spike-kal akarok beszélni! Látni akarom őt! De senki sem mondja meg nekem, hogy hol van. Mindig azt hallom, hogy erről Önnel kell beszélnem. Hát itt vagyok. És hol van Spike?”

Carol egy elfojtott mosollyal vette szemügyre az előtte álló dühös kis alakot - Nina összefont karokkal, mérges arckifejezéssel és dühös hangon követelte tőle Spike-ot. Az volt Carol érzése, hogy Nina egyre jobban felvette, átvette Spike néha elviselhetetlen stílusát, magatartását.

„Jelenleg büntetésben van, ezért nem beszélhetsz vele.”

„Mikor láthatom őt?”

„Még nem tudom. Elég nagy hülyeséget csinált, amikor George-ot megharapta.”

„Ő nem csinált semmi ostobaságot. Az egész az én hibám volt” – mondta Nina kicsit halkabban és nyugodtabban.

„Hogy érted ezt?”

„Spike azt hitte, hogy veszélyben vagyok, amikor azt látta, hogy George hevesen ráz engem, én pedig kétségbeesetten sikoltozok. Ő csak meg akart védeni engem.”

„George bántott téged?” – kérdezte Carol meglepetten.

„Nem. Csak meg akart nyugtatni.”

„Várj, semmit sem értek a dologból. Ha George csak meg akart téged nyugtatni, akkor miért kiabáltál?”

„Éppen akkor tudtam meg, hogy Ön ki akarja végezni Spike-ot … én pedig George-ra voltam mérges, őt bántottam, vele kiabáltam … többször is megütöttem és … és csak ordibálni tudtam vele. Ezért ragadt meg George a karomnál fogva és ezért rázott meg annyira, de Spike hirtelen ott termett … és lehetőségem sem volt, hogy elmagyarázzam neki, hogy mi történt. Az egész az én hibám volt.”

„Most már értem, de Spike akkor is megharapta George-ot.”

„Igen, ez lehet, hogy tényleg egy apró ostobaság volt a részéről, de az egész miattam történt.”

„Egy apró ostobaság?” – kérdezte Carol meglepetten, majd folytatta. – „És szerinted, most mit kellene tennem?”

„Nem büntetheti meg Spike-ot az én hibám miatt. Engedje visszatérni Spike-ot a régi cellájába” – követelte Nina.

„Rendben. A hallottak ismeretében én is azt mondhatom, hogy ez nem Spike hibája volt, így az igazi tettest kell megbüntetnem” – mondta Carol elgondolkozva, majd szúrós szemekkel Nina-ra nézett.

Amikor Nina ezt a kijelentést meghallotta nyelt egy nagyot és rémülten hátrahőkölt. – „Akkor most nekem is egy börtöncellában kell éjszakáznom?” – kérdezte remegő hangon.

„Nem, egy sokkal jobb büntetésem van a számodra.”

„És mi lenne az?”

„Segítened kell George-nak.”

„Mi? Nem! Soha! Soha sem fogok neki segíteni!” – kiáltott fel Nina.

„De! Segíteni fogsz neki. Segítesz neki az épületen belül tájékozódni, mert még mindig eltéved. Segítesz neki a démon problémákban; nem ismeri ki magát az ártalmatlan és a veszélyes démonfajok között. És ezentúl, megpróbálsz egy kicsit kedvesebb lenni hozzá, egy kicsit többet beszélni vele, egy kicsit jobban megismerni őt.”

„Nem. Ezt nem tudom megtenni. Ő olyan… olyan…”

„Akkor Spike ott marad, ahol van.”

„Talán megpróbálhatnám…”

„Nem. Nem megpróbálnod kell, meg kell ígérned nekem, hogy megteszed. Csak akkor engedem el Spike-ot, ha biztos vagyok abban, hogy megtartod az ígéretedet. Tehát, hogyan döntesz?”

„Megteszem” – mondta Nina alig hallhatóan.

„Elnézést, de ezt sajnos nem hallottam.”

„Azt mondtam, hogy megteszem” – mondta Nina hangosabban és egy kicsit durcásan.

„Sajnálom, de ezt még mindig nem értem. Talán próbáld meg még egyszer.”

Nina csodálkozó tekintettel nézet Carol-ra, nem értette, hogy mit nem lehetett az előbbi kijelentésén érteni, majd hirtelen eszébe jutott, hogy pontosan milyen szavakat használt Carol kicsit korábban.

„Megígérem Önnek, hogy mindent megteszek és betartom az ígéretemet.”

„Jó. Így már teljesen érthető volt minden. Elengedem Spike-ot, az őrök visszakísérik a cellájába, és holnap reggel meglátogathatod őt.”

„Miért nem most?”

„Szerintem jobb lenne, ha hagynál egy kis időt neki, hogy kipihenhesse magát.”

Először Nina meg akarta kérdezni, hogy miért kell Spike-nak kipihennie magát, de aztán inkább nem kérdezett semmit sem; nem akarta tudni a részleteket. Már éppen ki akart menni az irodából, amikor meghallotta Carol hangját a háta mögött.

„De ha észreveszem, hogy nem tartod be az ígéretedet, akkor Spike visszakerül oda, ahol most van.”

„Megértettem” – suttogta Nina.