éreztem először a szagát. Ő volt együtt volt Buffy-val!’ – jött rá Spike és hangosan felmordult.

„Fogják meg erősen” – utasította Carol az őröket, majd odament az ismeretlenhez. – „George, kérem, jöjjön most velem.”

Spike egy kezet érzett a fején, ami tiltakozása ellenére határozottan és erősen lenyomta a fejét, így nem láthatta, hogy hová megy főnöke az idegennel.

*****

10 perc elteltével látta Spike, ahogy az orvosok betolják Buffy-t a szobába. Azonnal utána akart menni, de őrei még mindig szorosan tartottak, így nem még felállni sem tudott.

„Mr. Spike, kérem, jöjjön be” – hallotta Spike az orvos hangját, így az őrök végre elengedték Spike-ot, és felállhatott. – „Kérem, vegyék le róla a bilincset” – hangzott az orvos utasítása. – „Ne csináljon semmi ostobaságot” – fordult az orvos Spike-hoz. – „Az őrök mindvégig itt lesznek az ajtó előtt, és ezt a szobát nem hagyhatja el engedély nélkül.”

Spike beleegyezően bólintott és végre Buffy-hoz léphetett. – „Hogy van?”

„Nem jól. Nem tudom Önnek megígérni, hogy még valaha magához tér. Ha az elkövetkező három napot túléli és felébred, akkor talán van esélye, hogy …” – közölte szomorúan az orvos, de mondatát nem fejezte be.

„Mi történt?” – kérdezte Spike halkan.

„A látható sérüléseken kívül eltört a jobb karja, megrepedt a lépe, és belső vérzése volt, amit csak nagyon nehezen tudtunk elállítani. Azt hiszem, ha nem ő lenne a vadász, akkor már rég halott lenne.”

„Tehetek érte valamit?” – kérdezte reménykedve és szomorúan Spike.

„Igen, imádkozzon” – mondta az orvos, majd kiment a szobából.

Spike leült Buffy ágya mellé, és megfogta a kezét. – „Buffy, kérlek, tarts ki. Szükségem van rád. Nélküled nem vagyok képes ezt az egész őrületet végigcsinálni. Hallasz, Buffy?” – kérdezte, majd órákon keresztül folytatta halk, meggyőző, bátorító beszédét és remélte, hogy valahol, tudat alatt, Buffy hallja minden szavát.

*****

Spike már 4 napja Buffy ágya mellett ült, éjjel – nappal. A remény, hogy Buffy még valaha magához térhet egyre csekélyebb volt. De Spike nem akarta feladni, a legapróbb reménysugárba is belekapaszkodott, és megpróbálta Buffy-t bátorító, halk beszédével továbbra is az élők között tartani. A 3. nap után Carol közölte Spike-kal, hogy még 3 napot együtt lehet feleségével, de utána vissza kell térnie cellájába. Szinte mindenki feladta a reményt, hogy Buffy az elkövetkező napokban kinyitja a szemét, de ő nem. Ő továbbra is eltökélt volt és egy csodáért imádkozott.

Dél környékén Spike-nak el kellett hagynia a szobát, amíg az orvos a szokásos vizsgálatokat elvégzi Buffy-n, közben neki az őrök utasítása szerint, mint mindig térden állva és tarkóra tett kézzel kellett várakoznia. Amikor Spike meglátta egyik őrét az ajtóban, fel állt, és el akarta engedni Buffy kezét, hogy kimenjen, amikor meghallotta halk és gyenge hangját –„Ne hagyj egyedül.”

„Oh, istenem, Buffy. Végre felébredtél! Hívom az orvost!”

„Spike, ne, kérlek, maradj itt.”

Spike éppen meg akarta kérni az őrt, hogy szóljon az orvosnak, de már ő állt az ajtóban. – „Buffy, kedves, itt az orvos, szeretne megvizsgálni. Mindjárt visszajövök.”

„Nem, ne menj el, marad itt, kérlek” – jött az alig hallható válasz.

Spike kérdőn pillantott az orvosra, aki a fejével biccentve mutatta, hogy a sarokban várakozzon.

„Buffy, kicsim, nem megyek messze, itt maradok a szobában. Kérlek, engedd el a kezem.”

„Visszajössz?”

„Persze, a vizsgálat után azonnal itt vagyok, ismét melletted” – mondta Spike és lassan elindult a szoba legközelebbi sarka felé, ahol már várt rá az egyik őr.

„Fordulj arccal a fal felé, kezeket tarkóra” – jött a szigorú utasítás. Spike megfordult, a kezét a feje mögött összekulcsolta és érezte, hogy az őr az egyik kezével szorosan átfogja az összekulcsolt kezeit, a másik kezével pedig keményen a falhoz szorítja. – „Maradj így” – sziszegte az őr Spike fülébe.

Spike hallotta a halk beszélgetést Buffy és az orvos között a háta mögött, majd jött az orvos hangos utasítása. – „Mr. Spike, visszajöhet, végeztem a vizsgálatokkal.”

Az őr elengedte Spike kezét, aki azonnal Buffy ágya mellett termett és kérdőn nézett az orvosra.

„A felesége egy igazi küzdő szellem. Én nem voltam olyan optimista, mint Ön, hogy valaha is beszélgethetek még vele” – biztatta az orvos Spike-ot. – „Maradjon itt, értesítem Carolt, hogy Ms. Summers magához tért.”

Spike szomorúan pillantott az orvos után; tudta, hogy nagyon hamar véglegesen el kell hagynia ezt a szobát. Leült Buffy mellé és ismét megfogta a kezét – „Hogy érzed magad, kicsim?”

„Nem túl fényesen. Hol találtál rám?”

„Emlékszel még arra, hogy mi történt veled?”

„Csak arra emlékszem, hogy azzal a démonnal harcoltam” – kezdte Buffy halkan. – „De erős volt, nagyon erős. Újra és újra megütött, egyre erősebben, és a végén képtelen voltam védekezni. Az utolsó, amire emlékszem, az egy öregember, akinek egy nappal korábban 20 Dollárt adtam. De hogy utána mi történt velem, az számomra már rejtély.”

„Az öregember mondta meg nekem, hogy hol vagy. Ő vitt el téged egy kolostorba, ahol súlyos sérülésekkel megtaláltalak, és aztán idehoztalak.”

„Carol elengedett, hogy megkereshess engem?” – kérdezte Buffy.

„Valahogy úgy” – szólalt meg Carol az ajtóban. – „De Spike-nak most mennie kell, nem maradhat itt tovább. Spike búcsúzz el Buffy-tól, van rá 2 perced” – mondta szigorúan, és magukra hagyta őket.

„Mi történt, Spike? Miért beszélt ilyen keményen veled?”

„Semmi komoly, légy teljesen nyugodt. De most mennem kell.”

„De …”

„Sssh. Nem tudom neked most ezt elmagyarázni, Buffy. Nincs elég időm rá. De egy valamit meg kell ígérned, Buffy; mindent meg teszel azért, hogy teljesen felépülj.”

„Spike, miért nem maradhatsz?” – kérdezte Buffy zavarodottan.

„Buffy, nem lehet, de kérlek, ígérd meg nekem, hogy mindent megteszel. Ígérd meg, és akkor nyugodtabb leszek, amikor ki kell mennem azon az ajtón.”

„Rendben, megígérem. De mikor láthatlak megint, Spike?”

„Amint rendbe jössz, azonnal meglátogathatod” – jelent meg Carol ismét az ajtóban. – „Spike, mennünk kell.”

A következő pillanatban belépett az egyik őr a szobába bilinccsel a kezében.

„Ne itt, kérem” – mutatott Spike a bilincsre. – „Ne előtte” – mondta halkabban.

„Rendben. Gyere ki az ajtó elé, Spike” – mondta Carol. Az ajtó előtt ismét le kellett térdelnie Spike-nak és a kezét szorosan hátrabilincselték. – „Kísérjék vissza a cellájába” – fordult Carol az őrökhöz – „és láncolják ki.” – Spike rémülten hátra nézett főnökére, de inkább nem mondott semmit; beletörődően elfogadta a rá váró megpróbáltatásokat. – „Nem szeretném, ha ismét nyoma veszne egy lezárt börtönblokkból” – folytatta Carol. – „Még mindig nem tudom, hogy jutott ki korábban az épületből” – mondta, majd intett az őröknek, hogy elvezethetik Spike-ot.