Spike már két napja Buenos Aires utcáit rótta, szinte minden bárt, minden lehetséges helyet felkeresett, ahol démonok előfordulhattak. De sehol sem látták Buffy-t és Spike tudta, hogy egyre jobban fogy az ideje; előbb vagy utóbb valaki a nyomára akad, és akkor semmi esélye sem lesz, hogy megtalálja Buffy-t.

Hirtelen valaki hátulról megérintette a vállát – „Mister”. – Spike villám gyorsan megfordult és egy hajléktalant látott maga előtt. – „Mister, egy fiatal, szőke, amerikai lányt keres?”

„Igen” – mondta Spike reménykedve. – „Látta őt?”

„20 Dollárt adott nekem és az ember az ilyet nem felejti el egykönnyen.”

„Mit tud róla?”

„Egyik nap 20 Dollárt adott nekem, majd másnap súlyos sérülésekkel találtam rá az egyik sikátorban.”

„Hol van?” – ragadta meg Spike durván a hajléktalant.

„Elvittem őt az apácákhoz, a kolostorba” – válaszolt riadtan a hajléktalan.

„Elnézést” – engedte el Spike Buffy megmentőjét. – „Hol találom meg ezt a kolostort?”

„A következő sarkon jobbra. Biztosan megtalálja, hiszen az, az egyedüli nagy épület itt a környéken.”

„Köszönöm” – mondta Spike és azonnal a megadott irányba rohant.

Kopogott a kolostor ajtaján és egy fiatal apáca nyitotta ki a kaput – „Miben segíthetek, Uram” – kérdezte gyanakvón.

„A zárdafőnökkel szeretnék beszélni, nagyon sürgős és fontos lenne. Kérem.”

A fiatal apáca eltűnt, becsukta az ajtót a háta mögött, majd egy kis idő elteltével ismét kinyílt az ajtó és egy idősebb hölgy jelent meg. – „Én vagyok a zárdafőnök, miben segíthetek, Uram” – mondta, majd mélyen Spike szemébe nézett és a rémülettől eltorzult az arca. – „Oh, Istenem, maga nem ember” – és máris be akarta csukni az ajtót.

„Nem” – kiáltott fel kétségbeesetten Spike. – „Kérem, várjon, én egy fiatal, szőke lányt keresek, akit egy hajléktalan hozott ide pár nappal ezelőtt. Buffy-nak hívják. Itt van?” – kérdezte Spike, de a zárdafőnök csak hallgatott. – „Kérem, akkor csak azt mondja meg, hogy jól van-e?”

„Hogy hívják Önt, Uram?”

„Spike. De miért?”

„Sajnálom, de eddig még nem tért magához, a hölgy, akit keres. Folyamatosan egy nevet hajtogat, az Önét. Kérem, jöjjön be, oda vezetem hozzá.”

„Köszönöm” – mondta Spike és belépett a kolostor ajtaján.

Ott feküdt, fal fehéren, összeverten - a szemhéja felrepedt és további kisebb, nagyobb sérülések éktelenkedetek még az arcán, de szerencsére Spike hallotta a gyenge, de ütemes szívverését. Spike Buffy fölé hajolt és kisimított egy szőke, vértől ragacsos tincset az arcából.

„Spike” – suttogta Buffy öntudatlanul. – „Spike, sajnálom, bocsáss meg nekem.”

„Mindig ugyanezeket a szavakat mormolja” – szólalt meg halkan a főnöknő.

Spike visszafordult Buffy-hoz és hirtelen meghallott még egy szívverést, ami nagyon halk volt, de hallható volt és meglepően gyors. Először értetlenül nézett Spike Buffy-ra, majd rádöbbent, miért volt Buffy olyan furcsa a börtönben tett látogatásakor. – „Buffy, miért?” – kérdezte alig hallhatóan, majd hangosan folytatta – „Magammal viszem.”

„Hová?” – kérdezte meglepetten a főnöknő.

„Haza viszem Los Angelesbe, ott meg kap minden szükséges orvosi ellátást” – közölte és azonnal a karjaiba vette Buffy meggyötört testét és elindult vele kifelé, hogy a néhány sarokkal arrébb álló autójába fektesse Buffy-t. – „Haza megyünk, Buffy. Tarts még ki egy kicsit” – suttogta magának és Buffy-nak, miközben az autója felé sietett.

*****

„Hol van Spike?” – kérdezte Carol dühösen az üggyel megbízott emberét.

„Nem tudom, Asszonyom. Sehol sem találjuk őt” – szabadkozott az ügynök.

„De hiszen az a feladata, hogy embereket és démonokat keressen. Akkor találja meg Spike-ot! Hol van? Itt van még az épületben? Vagy már kint rója az utcákat? Vagy talán már meg is ölt valakit?”

„Nem tu…”

„Ne mondja nekem, hogy ’Nem tudom’” – utánozta dühösen ügynöke hangját. – „Tudni akarom, hogy hol van. TALÁLJA MEG!”

Az ügynök kétségbeesetten és kicsit nyugodtabban, megpróbálta elhagyni főnöke irodáját, amikor Carol megállította őt. – „Várjon! A jeladó még mindig Spike-ban van?”

„Elnézést, Asszonyom, de nem tu…”

„Igen, igen, már elég jól ismerem a mondókáját – Nem tudja. De Dr. Heid biztosan tudja” – mondta, és azonnal tárcsázta az orvos számát. – „Dr. Heid, üdvözlöm. Szeretném megtudni, hogy Spike jeladója még be van-e ültetve Spike karjába.”

„Igen, be van ütetve, de kikapcsoltam. De ha úgy kívánja, akkor akár azonnal aktiválhatom.”

„Igen, kérem, tegye meg. Szeretném végre megtudni, hogy hol van most, és hogy megölt-e már …”

„Asszonyom, elnézést, hogy megzavarom, de …” – lépett be Lili, a titkárnő, az irodába.

„Igen, mit akar?” – förmedt rá Carol.

„Ő van vonalban.”

„Ki?”

„Spike. Spike keresi Önt telefonon, és Önnel szeretne beszélni.”

„Kapcsolja be azonnal és kérem, mondja meg Dr. Heid-nak, hogy várjon még az aktiválással” – mondta, majd asztali telefonjához lépett és felvette a kagylót. – „Hol vagy?” – kérdezte dühösen.

„Asszonyom, kérem …” – kezdte Spike.

„Tudod mit …” – kezdte volna Carol a mondókáját, de nem tudta befejezni, mert Spike beleordított a telefonba.

„Asszonyom, kérem, engedje meg, hogy először én beszéljek.”

„Hallgatlak.”

„Itt vagyok Los Angelesben és Buffy is itt van velem, de súlyosan megsérült. Azonnali orvosi segítségre lenne szükségem, hogy megmenthessem, hogy megmenthessük őt.”

„Hol vagy most?”

„Kérem, szeretnék vele maradni, amíg felébred. Kérem, engedje ezt meg nekem. Kérem, ígérje meg nekem, hogy vele maradhatok.”

„Először gyere ide, utána beszélhetünk a többi dologról is.”

„Kérem, engedje meg nekem. Önként feladom maga, csak kérem, szeretnék vele maradni.”

„Hol vagy most?” – kérdezte Carol most már kicsit szigorúbb hangon.

Spike hallgatott egy darabig, de tudta, hogy nincs más választása, ha Buffy életét meg szerette volna menteni. – „Itt vagyok egy telefonfülkében, szemben az épülettel.”

„Gyere a bejárathoz, ott fogok várni rád” – mondta és a helyére tette a kagylót. – „Lili, kérem” – hívta be titkárnőjét. – „Kérem, szóljon Dr. Heid-nak, hogy néhány orvos siessen a bejárathoz egy hordággyal, Dr. Heid pedig várja meg Spike-ot a börtönrészlegen.”