Egy férfi állt a késő éjszakai sötétségben. Mintegy 175 cm magas volt, fekete bőrkabátot viselt és éppen egy cigarettára akart rágyújtani. Az öngyújtó pislákoló fényénél láthatóvá vált a szőke haja és kék szeme. Szúrós tekintettel nézett meg mindent alaposan maga körül.

Egyszer csak egy kislány sikoltása törte meg az éjszaka csendjét: - „Apa, várj meg!”

Ez az egyetlen szó – „Apa” – még mindig olyan furcsának, szinte elképzelhetetlennek tűnt a férfi számára. Lassan már három éve, hogy ezt a szót először ilyen módon hallotta.

Egy esős este volt, és mint mindig akkor is úton volt, járta az utcákat. Éppen egy sikátorba fordult be, amikor két holttestet pillantott meg maga előtt, egy férfiét és egy nőét. Mindkettőjük nyakán jellegzetes apró szúrás nyomok – vámpír nyomok éktelenkedtek és még mindig folyt belőlük a vér. Nem sokkal később mindkét holttestet két vámpír földi maradványai – hamu – lepte be.

A sikátor fala mellett egy körülbelül 6 éves kislány állt. Csak mérhetetlen rettegés volt látható a kislány gyönyörű barna szemeiben, barna haja vizesen, lucskosan tapadt a fejéhez az esőben. Egész testében remegett a félelemtől, amikor a szőke vámpír lassan feléje közelített, majd mikor közvetlenül előtte megállt, a fülébe suttogott: - „Sssh… nem kell félned, semmi rossz nem fog történni veled.”

„Apa” – hallatszott ismét a kislány hangja, ami a szőke férfit visszahozta a gondolataiból a jelenbe és a kislányhoz fordult. – „Mondjad, kicsim!”

„Csak szeretném megnézni a kirakatot.”

„Talán láttál valami szépet?”

„Igen, egy nagyon szép babát, apa.”

Ismét ez a szó, mint amikor 3 évvel ezelőtt felhívták a gyermekotthonból. – „Kérem, Uram, azonnal ide kell jönnie, gondok vannak a kislánnyal, akit behozott hozzánk. Lassan három napja, hogy nem beszél velünk, nem eszik, nem iszik, és nem alszik. Folyton azt ismételgeti, hogy az édesapjával akar beszélni, de mi nem ismerjük a családját, nem tudunk semmit sem a kislányról. Kérem, Uram, jöjjön ide, segítsen nekünk.”

Amikor megérkezett a gyermekotthonba és a kislány észrevette őt, hozzá rohant és azt az egy különleges szót mondta halkan – „Apa”. Fogalma sem volt róla, hogy mit tegyen, amikor ismét meghallotta kislány bátortalan hangját: - „Apa, kérlek, vigyél el innét. Szeretnék haza menni. Kérlek!” – Magával vitte.

Már három éve, hogy a kislányt Nina Blank-nak hívják és már három éve, hogy így hármasban élnek – Nina, ő és a felesége – Buffy.

„Szeretnéd azt a babát, Nina?” – kérdezte Spike.

„Igen, Apa, olyan szép.”

*****

A sötétben egy fa alatt egy alak leskelődött és várt a megfelelő alkalomra. Egy köpenyt viselt, melynek a kapucnija eltakarta az arcát. Csak állt ott és várt. Amikor Spike és Nina egy babával kiléptek az utcára, az ismeretlen azonnal megragadta a kínálkozó alkalmat és fellökte Spike-ot.

„Héj, ember, vigyázz már” – ordította Spike az ismeretlen után, de ő már el is tűnt a következő keresztutcában. Spike-nak rossz érzése támadt az idegennel kapcsolatban és legszívesebben utána eredt volna, de nem akarta Nina-t egyedül hagyni. – „Menjünk haza, Nina!” – mondta Spike és elindultak az autójuk felé.

Mivel Spike nem követte az ismeretlent, ezért nem is láthatta, ahogyan az a kis utcában a földre rogyott. Amikor végre ismét lábra tudott állni, a kapucni leesett a fejéről és az utcai lámpa fényénél látni lehetett szőke haját és kék szemét. A következő lámpa alatt már vámpír arcot viselt, majd eltűnt az éjszakában.