Egész este álmatlanul forgolódott az ágyában Willow. Egyszerűen képtelen volt elaludni. Mindig csak két barátjának a szavai jártak a fejében és minél többször idézte föl magában a bántó mondatokat, annál jobban szorongatta a torkát a feltörni kívánkozó sírás. Arcát párnájába fúrta, hogy abba tűntesse el szeméből kibuggyanó könnyeit, teste pedig meg-megrázkódott a zokogástól.

Másnap reggel kialvatlanul, óriási vörösre sírt szemekkel kászálódott ki az ágyból. Az iskolába megérkezve az egyik terem ajtajában Buffyt pillantotta meg. Megkönnyebbült mosollyal közeledett felé, már éppen integetve akart köszönni, mikor a teremből Lola lépett ki. A két lány egymásra nevetett, majd elindultak a kijárat felé. Úgy mentek el Willow mellett, mintha a lány ott se lenne. Will megkövülten állt egy helyben, csak az ajtó csapódását hallotta a háta mögött. Belépve a terembe Xandert kezdte el keresni tekintetével. A fiú a terem végében ült és még csak véletlenül se nézett volna rá Willowra. Sokkal inkább lekötötte az ablakon túl dúló madárpár szerelmes csicsergése a párkányon.

Will leült a mellette elvő üre helyre és egy halk sziát motyogott az orra alá, ugyanígy tett Xander is, ezzel letudva a beszélgetést aznapra a lánnyal.

Willow egész nap egyedül volt. Xander kerülte a társaságát, amitől Willow úgy érezte, hogy minden egyes alkalommal egy- egy apró darabkát kitépne valami gonosz kis sakál a szívéből odabent és a helyén nem maradna más csak az üresség. Egyedül sétált a folyosókon a következő órára menet, és közben akárhova nézett mindenhonnan, mintha lenéző, gyűlölködő tekintetek vetődtek volna rá, vagy egyszerűen levegőnek nézték volna. Szeretett volna színpadiasan elájulni a folyosó közepén, hogy végre foglalkozzon már vele valaki, de félt tőle, hogy akkor is csak kinevetnék és átlépnének rajta az emberek.

Tanítás után csapódott a könyvtár lengőajtaja. Giles háttal állt neki, így nem látta ki jött be az ajtón, csak rápillantott az órájára és felhúzott szemöldökkel magyarázni kezdett az időközben a szájához emelt teli teásbögrébe.

-Nocsak! Még egész korán érkeztél a szokásoshoz képest. Bár amilyen gyakran jársz mostanság ide, egész jó idő….öhm szervusz Willow- fordult meg végre az örző.

-Jó napot, Mr. Giles- ült le az egyik székre elfuló hanggal.

-Valami gond van?- követte a lány példáját és helyet foglalt ő is. Willow pedig pontról pontra elmesélte az elmúlt néhány nap eseményeit, semmit sem hagyva ki a történetből.

-Érdekes- kezdte el törölgetni a szemüvegét Giles- Szóval Buffy nem hisz neked, és Xander se szól hozzád.

-Ühüm- szipogta Will- Segítsen nekem!- Giles döbbenten nézett rá.

-Hogy én? …nézd Willow. Boszorkaságban és démonológiában bármikor a segítségedre lennék, de őszinte sajnálattal kell közölnöm veled, hogy ebben az ügyben tehetetlen vagyok. Úgy mint örző és könyvtáros egyaránt.

-És mint egy barát?- kérdezte enyhe vádló hangnemmel Will.

-Barát? Willow, figyelj! Én nagyon szeretem Buffyt, jobban mintha a saját lányom lenne, de…..nem vagyok az apja! Nem szólhatok bele, hogy kivel barátkozik.

-És ha az a küldetésének a kárára válik?- Giles pár percig csöndben álldogált, ivott pár kortyot a teájából, csak azután válaszolt.

-Ebben az esetben….talán beszélhetek vele.- Willownak felcsillant a szeme- de csak arról, hogy ne hanyagolja a vadászatot! Sajnos a…..öhm….Lolás problémát neked magadnak kell megoldanod. Sajnálom- felhörpintette az utolsó cseppet is a bögréből, majd távozott az irodájának az ajtaján keresztül.

-Hát még én hogy sajnálom- suttogta teljesen összetörten Will.