Randevúra hívott ENGEM,

Akiért mindent megtettem!

Észre sem vett eddig ő,

Bár ez nem túl meglepő…

Most elhívott. Mit tegyek?

Ott leszek! Vagy ne legyek?

Csalódna. Én én vagyok:

Még csókolni sem tudok!

Lemondom! De nem lehet.

Ő hívott, hát elmegyek.

Félek, be kell vallanom…

Elég a rúzs ajkamon?

Az autó megáll a ház előtt.

Így ígérte már előbb.

Kilépek az ajtón és eléfutok.

Jaj, csak meg ne lássa: Izgatott vagyok.

Behuppanok mellé, indulunk nevetve,

Itt ül most mellettem szívem szerelme.

Elhagyott városrész, kicsinyke sikátor,

Ó, bár lennék most kicsit jobban bátor!

Látja remegésem, halkan felnevet,

Csókkal csitítja dobogó szívemet.

Nyakamat ízleli puha, édes ajka,

Izgatott zihálásom, jaj, csak meg ne hallja!

Érzem a harapást, a szúró fájdalmat,

Amit már ezután senki se fájlalhat.

Szívja a véremet… VÁMPÍR, te jó ég!

Mégis csak igazak ezek a mesék?!

Az én erőm fogy, az övé növekszik,

Fogy a fény, a sötétség pokléval vetekszik.

Elsötétül minden, csendesülök én is,

Vérfagyasztó nevetés száll fel most az égig.

Meghalok szép lassan, csak nevet ő rajtam,

Nem segíthet senki, hiszen meghaltam.

Most már tudom, tévedtem,

Mikor vele eljöttem.