**A világon semmi és senki sem tökéletes. Mindenbe, a legapróbb részletekig eltervezett számítgatásokba is csúszhat hiba. Egy kép, arc, egy ablak látványa, egy szobáé...előhozhat mélyen elfedett emlékeket.

Vannak emberek, akik Istent játszva kitörölték pár barát egymás iránt való emlékeit, de vajon egy igaz szerelem elvesztésének emlékét ki lehet-e nyomtalanul törölni?**

Xander és Willow lassan sétálgattak egy békés kis utcában. A házak majdnem hogy egyformák voltak, a kertek szintén, mintha futószalagon gyártották volna őket. Aznap videóztak volna, de Xander elígérkezett valahova, és ragaszkodott hozzá, hogy Willow is vele tartson. Meglepően hideg volt aznap, bár már március közepén tartottak, és a fák fehér-rózsaszín virágesővel árasztották el az utak szélét.

- Tudod, meséltem már Buffyról- magyarázta Xander Willownak- össze szoktunk futni néha, és olyan furcsa. Hasonló , mint veled…persze..nem, nem olyan, nem pontosan olyan, de furcsa.-felnevetett és úgy folytatta- Emlékszel, meséltem az első találkozásunkat, mikor vele és a hugával reggeliztem. Esküszöm, egy pillanatig arra gondoltam, talán titkos ügynök voltam és megfigyeltem a Summers-lányokat. És aztán..aztán valószínűleg egy igen izgalmas verekedés közben súlyosan megsérültem és elvesztettem az emlékezetemet, és csak néha jönnek elő emlékek,ezért tudok róluk, sok dolgot, vagyis csak érzek.-hatalmasat nevettek az ötleten, majd Willow nagy nehezen megszólat a nevetéstől fulladozva.

- Xander, mindketten tudjuk, hogy egyeltalán nem vagy egy katonás jellem. És az igazat megvallva, azt hiszem, nagyobb biztonságban vagy mellettem, mint én melletted.

- Ezt kikérem magamnak. Igen is, képes vagyok ...öhm..erre-arra…múltkor is...mikor jött az a két vámpír, és…tudod, lefoglaltam neked szándékosan az egyiket, hogy ne kelljen egyszerre kettővel öhm..”küzdened”.

- Igen, lefoglaltad, először a fejeddel verted jól meg a térdét, aztán elbotlottál előtte, hogy ne tudjon hozzám férni, míg én varázsolok- Willow megállt Buffyék háza előtt és folytatta tovább- És persze, a nyakad is te ajánlottad fel neki, mit ne mondjak, jó kis időhúzás...

- Öhm..Willow..

- Szóval nélküled teljesen elveszett lennék, nem is tudom, mi lenne...

- Will...

-..mi lenne velem, ha te...Mi van???- hagyta abba végre, mert látta, hogy Xander úgy néz rá, mint ha szellemet látott volna.

- Honnan tudtad?

- Mit??Xander..a frászt hozod rám.

Xander felnézett a házra, és rámutatott.

- Hogy megérkeztünk, ez Buffy-ék háza.

- Hogy mi? -ránézett a házra, és az esze biztosan súgta, hogy még sosem látta.- Nem értem, mire gondolsz.

- Egész eddig megállás nélkül jöttünk, és ahogy ide értünk...- lemutatott a kis világosabb kővel kikövezett járdára-rögtön megálltál, mintha nem akarnád, hogy a beszélgetésbe belefeledkezve tovább menjünk.

Willow csak nézte a házat, és tekintete az egyik emeleti ablakra ugrott. Hirtelen éles fájdalom nyilallt a fejébe, meg kellett támaszkodnia Xanderben, hogy el ne essen. Egyre csak az ablakot nézte megbabonázva, a függönyt mintha lebbenni látta volna…a fájdalom egyre élesebben hasított belé,  lerogyott a földre és hirtelen mintha fénysebességgel repült volna, abban a szobában állt, látta az ablakot, egy kis részen kitörve, a blúzán vér, az ablaktól jobbra egy polcos szekrény, balra egy komód... Újra villámsebesen száguldottak a képek szeme előtt és azt vette észre, hogy egy szőke hajú lány hajol fölé. Willow alig látta a fájdalomtól az arcot, de öntudatlanul ezt suttogta:

-Ismerlek…