Minden nyugodt volt a Sunnydale oviban, bár ők hatan megint valami rosszban törték a fejüket, ugyanis kedvenc óvó bácsijuk, Rupert Giles szabadságra ment és maga helyett Richard Wilkins bácsit küldte be. Na mármost ez a Mr. Wilkins egy iszonyú gonosz ember volt bevezetett egy csomó intézkedést, olyanokat, mint délutáni alvás, csendes étkezés, mindenkinek kellett inni naponta minimum egy pohár tejet, ráadásul piszkosan nem jöhettek be az udvarról ahol vámpírosat játszottak! Erre kedvenc gyerekeink kitalálták a óvodamesternek menni kell! A haditerv már készült, de még messze volt a tökéletestől, viszont verekedések és nyelvöltögetésekkel  telített beszélgetésekben nem volt hiány:

-         Szerintem lőjük le! – ajánlott Xander

-         Műanyag pisztollyal? Mondjuk, mit várjunk attól a fiútól aki még mindig bepisil! – szólt Anya

-         Nem pisiltem be, te démon! Te meg még szopod az ujjad! – vágott vissza sértődötten Xander

-         Elég legyen! – na ki más lehet ez, mint Buffy? Hát Angel! – Most nem erről van szó, én nem szeretem a tejet!

-         Nyugodjatok meg, megoldjuk! Csak egy terv kell, meg fegyverek, meg nem ártana egy szuperhős sem! – szólt most már tényleg Buffy

-         Mint Xena? – kérdezte reménykedve Willow

-         Megvan, megvan – mosolygott Faith – hívjuk ide a Pindur Pandúrokat! Vagy még jobb játszunk ki nevet a végént!

-         Miért játszanánk ki nevet a végént?- néztek rá furán

-         Nem t’om olyan vicces játék…!

-         Annyi szép hely van a világon, miért pont Sunnydalebe jöttél? – kérdezte nem túl kedvesen Faith- től Anya

-         De buta vagy! Mert itt rózsaszín elefántok repkednek esténként!

-         Ennek agyára ment a tej! – szólt bele újra Angel

-         Nekem eszembe jutott valami – szólt Willow

-         Ha nincs benne Xena, pindur pandúr, Amerika kapitánya stb mondhatod – sóhajott Buffy

-         Francba – hajtotta le a fejét Willow

-         Csúnyát mondott – nézett elkerekedett szemekkel a kicsi Faith

-         Szerintem mondjuk meg neki, hogy a télapó nem létezik, akkor talán csendbe marad - súgta Xander fülébe Anya

-         Hogyan… - és kedvenc Xanderünk újra sírni kezdett

Mondtam, hogy kemény vita volt, és mint itt is látszik nehezen haladtak és azt is rossz irányba. Egészen addig ment ez így, amíg is Buffy megelégelte a többiek gyerekes viselkedését és saját maga kieszelt egy tervet. Maga köré gyűjtötte kis barátait és elmagyarázta nekik a varázslatos tervet. Ebéd után akcióba is lendültek…

-         De én nem akarom! – pityergett Xander

-         Nem lesz semmi baj nem fogunk vele piszkálni – nyugtatgatta Buffy

-         Dehogynem – nevetett fel Anya

-         Piszkálni nem szép dolog – dorgálta meg Faith

-         Na jó, de ha csak Anya megígéri nem fog vele piszkálni – Anya bólintott, Xander pedig a nadrágjára borított egy pohár vizet, és nekiállt hangosan üvlteni. Wilkins felállt káromkodott egyet ( csúnyát mondott, csúnyát mondott – énekelte erre Faith)

Majd a hónalja alatt megfogva felemelte Xandert és kirohant vele a mosdóba… Angel eközben a  barkácsjátékok közül kiválasztott fűrésszel a székhez futott és nekiállta elvágni a lábát, pont sikerült neki mire Wilkins visszajött, és akart ebédelni, (kb úgy tézett ki mintha a tányérján pókok lennének, igazán undorító volt), le akart ülni, de a szék Angel munkáját dicsérve összeomlott alatta. Kicsit vörös fejjel felállt megdörzsölte fájó hátsó felét és hozott egy másik széket. Leült és végre nekiállt enni, Willow és Anya csak erre a pillanatra várt, amíg az óvómester az étellel volt elfoglalva, bemásztak az asztal alá és a cipőfüzűjét az asztal lábához kötötték, mert ők már nagy lányok, és tudtak csomózni. Az utolsó előtti mozzanat következett. A kicsit Faith oda mászott az evő Mr. Wilkins-hez és felmászott az ölébe,

-         De kislány! Eszem!

-         Hadd súgjak valamit a bácsi fülébe!

-         Jól van, de ha megint bele cuppogsz sarokba állítalak! – Faith csak erre várt, kis kezével előre nyúlt és lerántotta a parókát majd markában a kinccsel elkezdett szaladni, énekelve, néha táncmozdulatokkal is megfűszerezve sikerét. Mikor bosszúságát megtorlandó Wilkind felugrott ráborult az asztal és hanyatt esett. Ekkor lépett fölé Buffy, és az arcába öntött és adag spenótot. A polgármester felugrott és nekiállta kergetni a gyerekeket hangos szitokszavakkal megspékelve üvöltözve miket csinál azzal akit elkap…Ezt a pillanatot választotta Joyce Summers a belépésre:

-         Mr. Wilkins mit csinál maga?

-         Én ami azt illeti csak játszunk fogócskázunk a gyerekek úgy szeretnek játszani…

-         Ezt jelenteni fogom az óvoda igazgatóságánál! –majd a gyerekekhez fordult – bántott bennneteket?- a kicsit egyöntetüen bólogattak. Joyce kiment fülén fogva az igazgatóhoz kisérve az óvómestert. A kicsit összenéztek…

-         Hol lehet Xander? – kérdezték, majd elindultak a mosdó felé, ahová belépve megpillantották kedves barátjukat derékig WC-papírba csomagolva…mindenki oda állt mellé, először Buffy nyújtotta ki a kezét. Majd szép lassan mindenki, és elhangzott az örökérvényű mondat:

-         Egy mindenkiért, mindenki egyért!