8. rész - Akik vagyunk
2006.01.04. 18:53
"Vannak visszavonhatatlan erők, vannak elfeddhetetlen képességek.
Varázserő, évtizedes tudás,..."
**Nem tagadhatjuk meg magunkat. Vannak visszavonhatatlan erők, vannak elfeddhetetlen képességek. Varázserő, évtizedes tudás,a tudat, hogy a jó , vagy a rossz oldalon állsz, az érzés, hogy te az vagy, aki harcol valamivel, jóval vagy rosszal.**
Xander és Willow filmnézős délutánt tartottak, 2 hónapja, mióta volt a bál estéje, hatalmasat változott az életük. Először Xander kopogtatott Willow ajtaján azzal az ürüggyel, hogy fél, törött lábú asztalt talál a lány lakásában, aminek a tudatát nem bírja elviselni. Így hát Willow gyorsan kettérepesztett egy széket pár halkan elmormolt varázsszóval, mire a fiú a hálószobába ért. A szék meg lett javítva, ők pedig megint olyan jól szórakoztak, mint a bálon, aztán megbeszéltek egy időpontot másnapra, aztán azutánra, aztán minden szerdára. Aztán szerdára és hétfőre, aztán a pénteket is együtt töltötték, mint videózós estét, és végül egymás életének részei lettek. Folyton egymás lakásában lógtak, vagy együtt sétálgattak, moziba mentek. Mindenről tudtak beszélgetni, és furcsamód semmiféle szemérmesség, vagy tartás nem olt bennük. Mintha soha nem lettek volna falak köztük, mintha mindig ismerték volna egymást. Pontosan tudták, ha a másik mérges, vagy szomorú, mit kell mondaniuk, vagy tenniük.
- Giles! Megmagyarázhatatlan! Egyszerűen megmagyarázhatatlan! Értesz engem??? Elmeséltem neki...Elmeséltem azokat a furcsa érzéseket, Ozt, elmeséltem mindent neki, a szörnyű gimis éveket, hogy mindig egyedül voltam , és bántottak, cikiztek, kiközösítettek. És megért. Giles..tudod..
- Willow, Willow, állj. Értelek. Igazából 2 hónapja meséled ezt,.és tudod, mennyire örülök. És valóban , hihetetlen, de vannak ilyen dolgok. Barátságnak hívják.
- Ez több annál. Mintha mindig ismertem volna.
- Ne beszélj butaságokat. Inkább figyelj ide végre. A varázslat, amit múltkor csináltál, tudod,mekkora erőket mozgatott meg??
- Muszáj mindig ezt, Giles?? És tudom, érzem magamban, de ne kezdd el, amit mindig. Ezerszer hallgattam végig. Nem varázsolok olyan sokat, de ezután még kevesebbet fogok, megígérem. Nem történhet semmi, mégis...mégis mitől félsz?? Elpusztítom a világot??? Jaj Giles...-elnevették magukat és újra a Xander témánál kötöttek ki.
Giles és Willow még a bál előtti hetekben ismerkedtek meg. Will egyre több szabad idejét töltötte a könyvtárban, miután egy éjszaka véletlenül összefutott Giles-szal. A férfi a temetőből jött, és valami csapdát húzott maga után. Willow pedig vámpírokat tett ártalmatlanná egy-két ügyes varázsszóval, amiket régóta ismert és amik használata már ki se fárasztotta. Elég egyértelmű helyzetben találkoztak össze, Will épp vöröslő szemekkel és karjait kinyújtva kántált, mire egy vámpír szétporladt, Giles pedig beazonosíthatatlan tárggyal a kezében koszosan, véresen vonszolta magát. Észrevette Willowt, a lány hazatámogatta, és egy tea mellett elmeséltek egymásnak mindent. Willow életében nem érzett ekkora megkönnyebbülést. Megoszthatta titkát valakivel, akitől nem kellett félnie, hogy bolondnak nézi. Talált valakit, aki megérti, aki ugyanazzal harcol, mint ő. Egy egész új világ tárult fel előtte, amiről mindig csak sejtette, hogy létezik, aminek teremtményeivel ő maga már egy ideje harcolt. Régóta rájött, hogy más , mint a többiek,hogy birtokában van valami hatalmas erő. És amit most már nem kell magában tartania többé. Tehát attól fogva Giles tanítgatta apróságokra, néha együtt mentek el éjszaka, amit Giles mindig úgy hívott, vadászat. Megszokásból, hiszen ahogy mesélte, volt egy vadásza, Faith. Ő maga pedig őrző volt egykor, nagyon régen...Willow csak mosolygott azon, hogy Giles ennyi idő elteltével is, vadász nélkül is precízen végzi a feladatát, sőt még annál többet is, de Giles annyiszor mondta már: „Sosem tagadhatjuk meg magunkat, azt akik igazából vagyunk.”
|