Gyakorlás
2006.01.01. 17:11
ez az első rész a címet még nem tudom
A nap már alacsonyan járt Sunnydale fölött. Az utcák már kihaltak. Csak egy kis csapat igyekezett a temető felé. Az élen egy 50es angol, Giles. Mellette egy nagy sporttáskával két 20 éves forma lány, Buffy és Faith. Mögöttük egy vörös és egy szőke egyetemista csajszi Willow és Tara, kéz a kézben „sétáltak”. Leghátul egy magas fekete hajú fiú – Xander – egy vele egyidősnek tűnő lánnyal – Anya-val –, loholtak a kis csapat után.
Megérkeztek a temetőhöz, de az, szokás szerint zárva volt. - Nem gond… - mondta Buffy, és könnyedén átlendült a vasrácsokon. Majd megfordult és berúgta a vaskaput, mire az nyikorogva kinyílt. - Oh, kösz. Már azt hittem nekünk is át kell ugrálnunk a vasrácsokon, mint pókembernek. – viccelődött a magas fekete hajú fiú. - Jajj, Xander. Hagyd már a képregényeidet, és gyere, mert megint lemaradunk! – hangzott az „utasítás” Anya-tól. - Csak, gondolta… - Gyere!
A temetőben meglepően csönd volt, hiszen gyakran mászkálnak itt démonok, és vámpírok. - Itt jó lesz. – mondta Giles, miközben megállt és egy nagyobb sírkőre támaszkodott. - Itt?- kérdezte Buffy – Tudod, hogy itt lakik... -Vadász… -...Spike! Nem megmondtam, hogy hagyj békén minket? - Kicsit melegebb fogadtatásra számítottam, de... -Melegebb fogadtatásra? Spike, mikor szállsz már le Buffy-ról? – vette fel a hangerőt Xander. Spike úgy nézett rá, mintha egy hibbant őrült ordítozna neki, és nem értené, hogy miért. - Na mindegy, csak azt hittem egy kis démont hajkurásztok, gondoltam és is beszállok. Buffy elég sokatmondóan ránézett, és a vámpír ebből megértette, hogy jobb most távozni, mielőtt még, egy hegyes karó állna ki a szívéből. Miután elment Xander így szólt: - Nem értem mit képzel magáról. - Áttérhetnénk végre arra, amiért jöttünk? Buffy, Faith ti készüljetek fel. Xander, Anya, Willow és Tara. Ti kérlek, nézzetek körül vámpírok után, de ne öljétek meg őket. – hangzott az angol parancsa. - Befogjuk őket Taraval, egy varázsketrecbe? – kérdezte Willow - Nem szükséges – mondta Giles, egy fura pillantással kísérve a válaszát. Anya felemelte a kezét. - Anya? - Csak lenne egy kérdésem. -Igen? - Ki mondta, hogy te vagy a főnök? - Senki, de tudod, mivel itt én vagyok a legidősebb… -Megint tévedsz, itt én vagyok a legidősebb. – javította ki Anya. - Akkor, azért mert én vagyok itt a legokosabb. – mondta. Úgy, hogy lezárni kívánja a kis vitájukat Anya-val. - Jól van. Én csak kérdeztem. – motyogta Xander-nek, de a fiú nem sokat fogott fel belőle.
Buffy és Faith az egyik sírkőnél bemelegítettek. - Uhh, nem… értem..uhh … , hogy miért kell … uhh, minden héten ezt megcsinálni...uhh? – kérdezte Buffy, nyújtózkodás közben. - Ne engem kérdezz, én sohasem értettem, de ha még egyszer megcsináltatja velünk, akkor ő is úgy fogja végezni, mint a vámpírok. - Faith… - Most mi van? Ne érts félre Buffy, a démonok gyilkolásával semmi bajom, de, hogy nem ölhetjük meg rögtön őket, az már túl sok!!! - Tudod, hogy Giles csak jót akar, biztos csak… csak azt akarja, hogy… hogy nem tudom, mit akar, de nyugi nekem sem tetszik ez. - A gyakorlat arról szól, – szólalt meg hirtelen mögöttük egy férfi hang – , hogy tanuljatok, meg türelmesnek lenni, mert ha mindig úgy mész neki, hogy ez csak egy vámpír, akkor bizony könnyen megsérülhetsz. Nem szabad lebecsülni egyetlen vámpírt sem, még azt, sem aki most lett az éj teremtménye, sem… - Giles folytatta, de se Faith, se Buffy nem figyelt már rá. Mire befejezte, a lányok csak kuncogtak… - Már megint túl angol voltam? - Egy kicsit. De nyugi Giles, előbb utóbb megszokod. - Na mindegy kezdjük a gyakorlást. Faith, te kezded! - Felőlem. Faith támadóállásba állt, és rúgott. Majd 15 percig ezt csinálta. Támadott, támadott és támadott. Giles csak egyszer próbálkozott megütni, de nem sok sikerrel, Faith ügyesen kivédte, aztán újra támadott. Mire végeztek, addigra Buffy elbóbiskolt. - Buffy! Te jössz! – hallatszott az angol hangja. - Mi? Ja, igen persze… - Felállt és támadóállásba lendült. Ő is hasonló taktikát választott, mint Faith, de egyszer megállt, és körül nézett: úgy érezte, figyelik. Giles kihasználta ezt az alkalmat és kigáncsolta. Buffy hanyatt vágódott, de mikor felállt, nem folytatta, amit elkezdett. Alaposabban körül nézett, de nem látott semmit. Viszont a különös érzéssel, nem tudott nyugodni. - Buffy! Folytathatnánk? - Mi? - Buffy, figyelsz te rám? Buffy még egyszer utoljára körül nézett, mielőtt visszament volna. Faith észre vette, mit figyel és odament hozzá. - Mi van? Láttál valamit? - Nem t’om, de úgy érzem valaki figyel. Nem nézel körül? - Oké. Elvihetem a nyílpuskát? - Persze. Faith éppen indulni készült, mikor megérkeztek a többiek. Valamit találhattak, mert nagyon rémült arcuk volt. - Willow, találtatok vámp… - Nem, vámpírt nem, de vmi nagyobbat igen. Egy kriptát, ami tele van hullákkal, minden csupa vér… jajj istenem – Tara átölelte, de Willow nem nyugodott meg - Jajj, Giles, olyan megrázó volt. Én nem hiszem, hogy vissza tudok oda menni. Leült, egy sírkőre. - És én is egy véleményen vagyok a boszival. – mondta Xander – Anya? - Nekem semmi ellenvetésem ellene, a belek érdekesek. – mondta érdeklődő kifejezéssel az arcán Anya. Néhányan köztük Buffy és Faith (természetesen) elindultak az említett kripta felé. Mikor odaértek, valamiféle erőmező vette körül, valahol hátul Will ziháló hangja hallatszott. - Várjatok, várjatok! Ne érjetek a falhoz! – kiabálta. - Willow, mi ez? – kérdezte Buffy. - Ez egy védőfal, ami megvédi a kriptát. Gondoltam „felhúzom”, hogy nehogy visszatérjen az a valami, ami ezt csinálta és eltüntessen mindent. Ha valaki/valami hozzáér a falhoz, az felragad arra. És ha erőszakosan próbál közeledni felé, akkor a fal villámcsapással válaszol vissza, és az illető porrá ég. Nagy csönd. A többiek ledöbbentek. Giles homlokán kidagadtak az erek. De nem kezdett el kiabálni, sőt még csak egy rossz megjegyzést sem tett. Nagyon nem tetszett neki az, ahogy Willow mostanában viselkedik. Minden csak a mágia körül forgott, ha lehetett, a varázsboltban még a könyveket is varázslattal lapozgatta. Willow tudta ezt. Ezért megpróbálta nem Giles előtt csinálni a dolgokat. - E-ez, nagyon figyelmes volt tőled Willow, de nem hiszem, hogy a szörnyünk visszajönne. – mondta Giles, a tőle legnyugodtabb hangon. - Egy perc és feloldom az erőmezőt. – mondta, és olyan közel ment a falhoz, amennyire csak tudott. - Faduh – hangzott Will hangja, de valahogy mélynek tetszett, mélynek és sötétnek, mint egy villám dörgés. A fal leengedett, Willow felnyögött. - Kicsim jól vagy? – kérdezte Tara gyengéden. - I-igen, csak … csak ,amikor semlegesítettem a varázslatot, akkor éreztem valamit, valami ősit, valami gonoszat, és mintha velem üzent volna. - És mit üzent? – kérdezte Faith. - Hogy meghalunk.
|