Sunnydale-i éves bál.

Ami jobb híján a fiatalok szinte egyetlen szórakozási lehetősége így halloween táján. Willow a hatalmas terem végében üldögélt, izgatott volt, hátha felkéri valaki, amire túl sok esélyt nem látott szokás szerint…különben is…valami furcsa érzése van hetek óta. Először csak egy érzés volt, aztán egyre nyilvánvalóbbá kezdett válni, de egyelőre nem akart gondolkozni rajta, és folyton letorkolta magát miatta. Ellibegett előtte egy hosszú hajú lány világos rózsaszín ruhában és Willow vágyakozva nézett utána. Rögtön abban a pillanatban félhangosan magyarázni kezdte magának a szokásosat: Nem! Nem nézel oda! Willow Rosenberg! Nadrág! Nadrág! Nem szoknya! Nadrág! Nadrágot nézünk, nem szoknyát!

A nadrág hamarosan lehuppant mellé, és beszélni kezdett nem törődve azzal, hogy Willt egyeltalán érdekli-e, amit mond.

- Elviselhetetlen liba! Hogy a föld nyelné el, vagy kerülne át egy másik univerzumba, bár…tekintve , hogy folyton démonokkal randizok, még…- itt rásandított Willowra.-Tudod, démoni nőszemélyekkel, elviselhetetlenek, és mindig megtalálnak.

Will elmosolyodott a szerencsétlen arcot vágó fiú láttán.

- Értelek. Engem meg folyton elhagynak, azt hiszem…A legutóbbi is…csak úgy lelépett, vissza se nézett. –ahogy Oz eszébe jutott, el kellett kicsit gondolkoznia, az emlékei homályosak a távozásának idejéről…igazából, megmagyarázhatatlan ,de nem emlékszik pontosan, mi volt utána. Egyszer Oz visszatért, és rajtakapta őt Chris-el, a szomszéd sráccal. De..Chris…Olyan furcsa. Mintha sosem jelentett volna neki semmit, előtte van Chris arca, a mozdulatai, a szavai, mintha meg kellett volna tanulnia őket kívülről, de valahogy olyan távoli az egész, mintha nem is lett volna igaz. De hát régen volt az már..- Szóval a szerelmeim elhagynak. Ez se jobb. És tudod…-itt elpirult- hm...nem akarlak untatni, én nem,tényleg, és...

- És nem is ismerjük egymást, ugye?- a fiú kedvesen elmosolyodott és kezet nyújtott Willownak.- Xander Harris. Te pedig…,ha jól sejtem: Sarokbanülő Kisasszony.

-- Ez a második nevem. - nevetett fel Will- Valójában Willow Rosenberg vagyok.

- Akkor, Willow, hozhatok inni valamit? És amire visszajövök, táncrakész állapotban legyél, a parkett ördöge vagyok, nem tagadhatom tovább.

Hamarosan a többi pár közt táncoltak, nevetgéltek, beszélgettek, és biztosak voltak benne, hogy vissza se tudnak emlékezni, mikor érezték magukat ilyen jól utoljára, mikor érezték utoljára, hogy nem magányosak, hogy nekik is jutott valaki.

Végre egy igaz érzés. Ez jutott eszébe Willnek öntudatlanul is, amikor nevetve mondta Xandernek:

- Olyan, mintha mindig ismertelek volna.