Angelus a ketrecben ült. Lassan felkelt és a rácshoz sétált. A lány a rács túloldalán állt, ügyelve rá, hogy véletlen se lépje át a piros vonalat. 3 napja menekült be a hotelbe a vámpírok elől. A bentiek, miután megbizonyosodtak róla, hogy ember – megöntözték szenteltvízzel, kereszteket fogdostattak vele – befogadták. Az első szabály ez volt: „Ne lépd át a vonalat!”
     - Mary – duruzsolta Angelus ujjait a rácsra fonva. – Gyere közelebb, Mary.
     - Nem! – tiltakozott a lány – Nem mehetek közelebb! Gonosz vagy!
         - Én?! Persze, jellemző rátok emberekre! Nem is ismersz, és már véleményt alkotsz rólam… - Angelus megpróbálta felvenni a legszánalomraméltóbb és legártatlanabb arcát, így úgy festett, mint egy festett, mint egy ketrecbe zárt kiskutya. Mary kis lépést tett felé. Aztán megállt.
     - Gyere, kicsi lány! Messze még az a piros vonal. Látom azt lesed. Nézd! – egészen kinyújtotta karjait a rácsok között. – Messze vagy még. Nem érlek el. Közelebb jöhetsz.
     - Figyelmeztettek, hogy ravasz vagy! Mondták, hogy oda akarsz majd csábítani, hogy… Wesley megmondta…- makacsolta meg magát Mary. De Angelus a szavába vágott:
     - Hol van most Wes?
     - Nem tudom…
     - Elmondom neked, Mary! Meghalt. 2 napja ment ki. Azóta már meghalt. Odakinn nem lehet túlélni. Bár lassan már ide bent sem.
      - Ha…lott?
      - Az. Ugye? Tanácsokat osztogatott, de még magára sem tudott vigyázni. Angel kedvelte őt. De tudta, hogy nem tudja megvédeni magát. Gyere, Mary! Nem bántalak. Gyere, add a kezed. – Macsós mosolyt villantott a lány felé.
      - Nem… nem… nem… nem – ismételgette a Mary a vonal felé lépkedve.
       - Nyújtsd ide a kezedet, Mary! – a lány engedelmeskedett. Angelus lassan behajlította a karját. A rácshoz húzta Maryt. Átkarolta a nyakát, megcsókolta. – Nem bántalak. Nem bántalak, Mary. Nyisd ki az ajtót. Segítek neked. Ez itt nem biztonságos. – súgta – minden tele van velük. Mindenkire lecsapnak.. Dögevők! Eressz ki. Elviszlek innen. Megmentelek tőlük…
      - Megölsz. Ha kiengedlek, megölsz mindenkit!
      - Ugyan. Én tudom, hogy nem csak szép, de okos is vagy. Itt a nyakad a kezeim között. Nem élnél már, ha meg akarnálak ölni. – újra megcsókolta, aztán eleresztette a nyakát. – Nyisd ki, Mary. – parancsolt.
      A lány előhalászta a kulcsokat. Lepattintotta a lakatokat. Kitárta az ajtót. Angelus kilépett és felnevetett. Magához rántotta a lányt. Színi kezdte a vérét. Aztán a vállára dobta a kiszabadítóját és az ajtó felé indult vele.