Beth

A csók után egy ideig csak hátradőlve némán ült a helyén, nem mert Adamre nézni. Szertett volna odafordulni és megkérdezni, mit művel vele, vagy hogy ő is érzi-e. A csók után olyan rémülten ült mozdulatlanul, mintha valami szörnyűség történt volna vele. Talán ő is érzett valamit, de vajon mit? És ha ő is érzi, mi a magyarázat? Beth megborzongott, nem szeretett semmi természetfelettire gondolni, sokkal jobb volt a tudat, hogy élheti az egyszerű kis életét, amibe nem szólhatnak bele különös lények, szellemek. Azon az állásponton volt, hogy amit nem tud biztosan, amit nem lát, nem érzékel, az nincs is. Egészen eddig a napig nem is találkozott ilyesmikkel, de most ezek a képek és olyan mélyről jövő ismerős és mégis soha nem érzett érzések megrémítették. Úgy érezte, mintha lenne egy másik lénye, egy másik oldala, amiről eddig nem is tudott, és… nevetséges kimondani is, de ez a másik oldala mintha minden porcikájával ezután a férfi után vágyna. Illetve furcsa ez is, de… nem teljesen Adam után…Valaki után, aki őt úgy szerette, ahogy soha senki. Beth nekitámasztotta fejét az ablaknak és korholta magát a sok badarság miatt, amiket összehord. Még hogy két lény, meg ismeretlen vonzalom, látomások, hangok, emlékként felrémlő soha nem hallott szavak! Ez nem létezik, ilyenek nincsenek a világon, nincs és kész!

Megfordult és egyenesen a férfi szemébe nézett.

-Mondd te mindig így ismerkedsz?

Adam

Adam kezével végigsimította a homlokát, akárhogy is gondolkozott rajta, arra jutott, hogy ez az egész lehetetlen. Vagy a lány szórakozik vele, vagy valami összeesküvésbe csöppentek…Talán valamilyen hallucinációkat kiváltó port kevertek az ételükbe, vagy az italukba…

Ez egyre jobb, gondolta Adam, már csak az kellett, hogy kísérleti nyúlnak használjanak a tudtom nélkül. Áh, hülyeség…forrón süt be a nap az ablakon, valószínűleg napszúrást kapott, ez a legelfogadhatóbb magyarázat. Hiszen olyan nincs, hogy valamire nincs magyarázat.

Szégyellte magát, hogy Bethnek fájdalmat okozott, miközben megcsókolta, és tulajdonképpen szégyellte a csókot is, bár nem bánta meg. Furcsa, de olyan mintha egyiket se ő maga tette volna. A csókot úgy kívánta , olyan mélyről jövően vágyott rá, mintha évtizedek óta álmodozott volna róla, és a durva harapások…amitől úgy megrémült…Ez a fajta viselkedés meg aztán teljesen távol állt tőle.De abban a pillanatban, valahogy elsötétült minden, csak akkor eszmélt fel, amikor érezte, hogy mit csinál, akkor visszafogta magát, de előtte…mintha hatalmába kerítette volna valami, valami belülről jövő félelmetes…

Nem tudta tovább vinni magában gondolatait, mert Beth hirtelen felé fordult és kérdezett tőle valamit.

Adam kicsit elmosolyodva válaszolt.

-Sajnálom, ha most azt mondom, még soha nem tettem ilyet, elhiszed? Ez nem az én módszerem, hogy így mondjam..

-És mi a te módszered?-kérdezte jókedvűen Beth.

-Hm, virágok, csoki, apró ajándékok, udvarlás…Persze a történtek után ezt már nem bizonyíthatom be. Tudod mit? Felejtsük el, te is aludtál, én is aludtam, valószínűleg szépeket álmodtunk,és…

-…és amikor felébredtünk épp kéznél volt valaki, akivel befejezhettük az álmunkat.-fejezte be Adam mondatát a lány.

-Igen…Mondd csak te mit álmodtál?-kérdezte meg végre Adam összehúzott szemöldökkel Betht.